Az infláció eredeti közgazdasági tartalma a ma elterjedt hiperinfláció fogalom tartalmával egyezett meg. A hiperinfláció – aranypénz-rendszert feltételezve – egy olyan folyamattal azonosítható, amelyet a papírpénz jellegű pénzhelyettesítő második törvényével jellemezhetünk.
A hiperinflációt, ami az árszínvonal rohamos emelkedésében nyilvánul meg, olyan rendkívüli gazdasági körülmények váltják ki, mint amilyen általában a háborús időszak. A forgalom papírpénzzel való telítettsége s mindinkább túltelítettsége, háborús időszak jellemzője. Ezt a túltelítődést nevezhetjük analógiaként a pénzforgalom felfúvódásának, mert ezekben az időszakokban az árak viharos emelkedésének ismétlődő kiindulópontja a pénzmennyiség szinte korlátlan növekedése, azaz az árszínvonal-emelkedés oka a pénzoldalon van. A háborús időszak abnormális gazdasági helyzetében a békés időszak termelésének törvényszerűségei felborulnak, de legalábbis lényegesen módosulnak (Varga, 1918). A gazdaság militarizálása, a speciális igények kielégítése kikényszeríti a termelési struktúra katonai célú átalakítását, deformálását. A termelési szerkezet hirtelen deformációja elkölthetetlenné teszi a korábbi időszakban képződött jövedelmek egy részét, amelyek még a békés termelésben kialakult termelési szerkezetnek megfelelő jövedelemelosztásból születtek. A jövedelemtulajdonosoknál – az államot kivéve – elkölthetetlen pénzfeleslegek képződnek, azaz kényszermegtakarítás történik. Ebből azonban még nem feltétlenül következik a pénzforgalom „papírral” való telítődése, az árak hirtelen és jelentékeny emelkedése, mert a kínálatot nem találó fizetőképes kereslet különböző pénzügytechnikai eszközökkel elvileg leköthető és az állam javára átcsoportosítható. Ha az állam a pénzkibocsátással csak a kieső keresletet pótolja, és az állami keresleti szerkezet megfelel a háborús gazdasági termelési szerkezetnek, a gyors ütemű árszínvonal-emelkedés nem következik be. Csakhogy egyrészt lehetetlen a kínálathoz viszonyított jövedelemfeleslegek maradéktalan átszivattyúzása az állam javára, másrészt – és ez a leglényegesebb tényező – az állami megrendelések révén keletkező újabb és újabb személyes jövedelmek a fogyasztási cikkek piacára áramlanak. A fogyasztási cikkek piacán, éppen a gazdaság háborús átállása miatt, egyre kevésbé kielégítő a kínálat az aktuális, fizetőképes kereslettel szemben. Ennek az oka nyilvánvaló: a fogyasztási cikkek termelése háttérbe szorul – sőt annak jelentős része is katonai jellegűvé válik –, a hadiipar gyors fejlesztése elsődlegesen éppen a II. osztály rovására történik. Azonban az áruhiány fokozatosan kiterjed, nemcsak a fogyasztási cikkek piacán, hanem egyre nagyobb lesz a hiány egyes termelési eszközök és főként nyersanyag, valamint energiahordozók piacán is. A hiány fokozódása miatt az árszínvonal viharos emelkedése – kötött árak mellett a feketepiacon – akkor is elkezdődik, ha az állam nem nyúl a korlátlan pénzszaporítás eszközéhez. Ha viszont beindul az árszínvonal emelkedése, méghozzá gyorsuló ütemben, akkor az állam – amennyiben a háború folytatódik – a papírpénz mind növekvő szaporítására kényszerül. A hadigazdálkodásra való átállás és annak állami finanszírozása tipikus improduktív termelés és kiadás, vagyis az erőforrások hadiipari összpontosítása mind rövid, mind hosszú távon az életszínvonal csökkenésével, azaz az erőforrások pazarlásával együtt járó folyamat.
A fogyasztási cikkek piacán kialakuló és fokozódó kínálathiány kikényszeríti a jegyrendszer szerinti elosztás bevezetését, a fogyasztásiárszínvonal viharos gyorsaságú emelkedése kizárja a pénzfunkciókat, a pénzforgalom helyett a közvetlen árucsere alakul ki.
A két világháború és az aközötti időszak sajátos gazdasági körülményei – amelyekkel egybeesett az aranypénz-rendszer végleges felfüggesztésének a folyamata – számos hiperinflációs folyamatot indítottak be.[2] Ezek közül – az árszínvonal-emelkedés mértékét tekintve – kiemelkedik a Magyarországon 1945 augusztusa és 1946 júliusa között lezajlott 3,81 ∙ 1027 csillagászati nagyságrendű árszínvonal-emelkedés (részletesen lásd Ausch, 1958).
A második világháború után a fejlett tőkés országokban, majd később egyes szocialista országokban – így Magyarországon is – az árszínvonal folyamatos emelkedése lett a jellemző. Az aranypénz-rendszer megszűnt, következésképpen a klasszikus papírpénz mint pénzhelyettesítő már nem értelmezhető. Háború e térségben nem volt, remélhetőleg nem lesz. Ezen tényszerű megállapítások alapján arra lehetne következtetni, hogy a mai gazdaságokban a fogyasztási árszínvonal folyamatos emelkedése jellemző ugyan, de ez a folyamat – a korábbihoz képest megváltozott feltételrendszer mellett – nem torkollhat hiperinflációba. A következtetést vitathatónak tartjuk.
A folyamatos árszínvonal-emelkedés okai nem csoportosíthatók úgy, mint a csak keresleti (pénz-) oldalról, vagy csak kínálati (áru-) oldalról jelentkező okok, hanem csak úgy értelmezhetők, mint amelyek mindkét oldalt egyidejűleg érintik.
Ezzel szemben a hiperinflációs folyamat általános okát a keresleti (pénz-) oldalra kell korlátoznunk. A kétféle megállapításból nyilvánvalóan az következik, hogy ha a folyamatos árszínvonal-emelkedés és a hiperinfláció egymáshoz kapcsolódhat, akkor az összekapcsolódás intervallumában következik be olyan változás, amely az okokat mindinkább a keresleti (pénz-) oldalra tereli, míg az átmenet határpontja a pénzoldalról ható ok kizárólagossá nem válik.
A folyamatos árszínvonal-emelkedéshez hasonlóan a hiperinflációs árszínvonal-emelkedést is elsődlegesen a fogyasztói árszínvonalra értelmezzük, azért kiindulópontként már az is feltételezhető, hogy a keresleti (pénz-) oldalról történő hatások elsődlegesen a végső fogyasztói piacokon erősödnek fel és csapnak át hiperinflációba. A végső fogyasztói piacokon tényleges keresletként megjelenő jövedelmek mértékét általában a jövedelem formájú pénz kiáramlása határozza meg, amit viszont általában az alkalmazó és alkalmazott közötti érdekkülönbség és/vagy az állami szabályozás korlátoz. A korlátot csak az oldhatja fel, ha a fogyasztói árszínvonal hirtelen bekövetkező gyors ütemű növekedése nagymértékű reáljövedelem-csökkenést okoz, amely aztán már kikényszeríti a korábbi szokástól és/vagy szabályozástól eltérő nominális jövedelememelést és ezzel a hirtelen megugró fogyasztásicikk-keresletet eredményező nagymértékű jövedelemkiáramlást.
A nagy, de vállalatonként, ágazatonként eltérő mértékű jövedelemkiáramlásnak az egyes fogyasztási cikkek piacán tényleges keresletként megjelenő nagysága különböző, amit előzetesen meghatározni nem lehet, következésképpen az egyes árupiacokon egymástól eltérő lesz az áremelkedés nagysága, s minél nagyobb mértékű áremelkedések következnek be, az eltérés mértéke is annál nagyobb lehet. Az árupiaconként bekövetkező nagymértékű és különböző nagyságú áremelkedések az egyes fogyasztók (háztartások) reáljövedelmét a fogyasztási szerkezetük szerinti áremelkedések eredőjeként adódó árszínvonal-változás szerint csökkentik. A jövedelemtulajdonosok közötti jövedelem-újraelosztás mértékének a fokozódása kikényszeríti az újabb nomináljövedelem-emelést, amely tovább fokozza a jövedelem-újraelosztás értékét; az tovább növeli az ismétlődő nomináljövedelem-emelés kényszerét, s a folyamat mindinkább felerősödve tart tovább.
Felvázolva az árszínvonal emelkedésének gyorsuló folyamatát, felvetődik és válaszra vár az a kérdés, hogy mi indítja el a folyamatot, s annak alapján hogyan jellemezhetjük azt az átmeneti szakaszt, ahol a folyamatos árszínvonal-emelkedés hiperinflációs folyamatba csap át. A kérdésre adott válasz nem csupán elméletileg fontos, hanem gazdaságpolitikai döntési kritérium is: annak alapján a pénzügypolitikai eszközök változtatásából vagy változásából eredő árszínvonal-emelkedés megengedhető (még elviselhető) mértéke közelíthető meg.
Az egyes fogyasztásicikk-piacokon hirtelen bekövetkező gyors ütemű áremelkedéseket az okozhatja, ha a lakossági megtakarítás különböző formái a jövedelem formájú pénz megtakarítási funkciójából forgalmi funkcióba mennek át, azaz a lakossági megtakarítások folyamatos és nagymértékű csökkenése okozza a tényleges kereslet hirtelen bekövetkező és nagymértékű növekedését.
Ha a folyamatos árszínvonal-emelkedés és a hiperinfláció közötti átmenet a lakossági megtakarítások nagymértékű és megállíthatatlan csökkenése, akkor a hiperinfláció kibontakozásának a megakadályozását csakis a lakossági megtakarítások gyors ütemű csökkenésének a megállításával lehet elérni.
Nyilvánvaló, hogy a direkt vagy/és indirekt beavatkozás eredményessége a beavatkozás időpontjának és eszközeinek a megválasztásától függ. Minél korábban kerül sor a beavatkozásra, a megtakarítások csökkenésének megállítására, annál gyorsabban és egyszerűbben elérhető az. Vitathatóbb, éppen ezért külön elemzést igényel a beavatkozási eszközök hatékonysága.
Ha az árak széleskörűen hatóságilag rögzítettek, és a kínálati oldalon az áruhiány köre és mértéke, a keresleti oldalon pedig a kényszermegtakarítás nagysága emelkedik, akkor – ugyan más módon és más jelenségekkel jellemezhetően, de – a folyamat ugyanolyan hiperinflációba torkollhat, mint az árszínvonal-emelkedés folyamatos felgyorsulása esetén.
A kényszermegtakarítással egybeeső áruhiány esetén a pénzjövedelem kiáramlásának szigorú szabályozása esetleg csökkentheti az áruhiány mértékét és körét. Valójában az áruhiány mértékének és körének a bővülése várható, mert a túlzottan szigorú jövedelemszabályozás következményeként a termelői érdekeltség csökken, és ez a csökkenés olyan mértékű lehet (s ha a leírt változás tartós folyamat, akkor ez is lesz), hogy a termelés csökkenésén keresztül a kínálat visszaeséséhez vezet. Éppen ennek a folyamatnak a kizárása, esetleg megállítása miatt a pénzjövedelem-kiáramlás szigorú szabályozása nem, vagy csak rövid ideig alkalmazható eszköz. Ha az árforma rögzített és a termelés, s ezen keresztül a kínálat növelése érdekében a személyi jövedelemszintet emelik, kétféle folyamat indulhat be:
- a kiáramlott nagyobb pénzjövedelem átmenetileg növelheti az áruhiány mértékét és körét (mert a jövedelem emelésének a termelés növekedésére gyakorolt hatása a kínálatra nyilvánvalóan csak késéssel hathat, ahhoz képest, hogy a nagyobb jövedelemtömeg a fogyasztási cikkek piacán mint kereslet megjelenhet), de a tényleges termelést ösztönző hatás alapján végül is az áruhiány köre és mértéke mérséklődik;
- a kiáramlott nagyobb pénzjövedelem keresletnövelő hatása hosszabb távon is nagyobb, mint a személyi jövedelemszint emelésének a termelésre gyakorolt hatása, következésképpen az áruhiány mértéke és köre is növekszik.
A kétféle folyamat ellentétes irányba vezet, feltéve, hogy a termelésre gyakorolt pozitív hatás nemcsak globális növekedést okoz, hanem a kínálati struktúra a kereslet alakulásának tendenciózusan megfelel. A központi árrögzítés kizárja a piaci értékítélet termelőhöz való visszajelzését, ami viszont akadályozza a termelésnek és ezen keresztül a kínálatnak a kereslethez való folyamatos alkalmazkodását. Egyes árupiacokon a kínálat meghaladja a keresletet, és eladhatatlan készletek halmozódnak fel, míg más árupiacokon az áruhiány mértéke növekszik. A hiányzó áruk fajtájától (pl. alapvető fogyasztási cikk vagy nem), a hiány mértékétől függően a közhangulat előbb vagy utóbb a fogyasztás szempontjából indokolatlan egyéni árukészlet-felhalmozást okoz, ami a piacon jelentkező hiányt tovább fokozza. Egyrészt azokon a piacokon, ahol korábban is túlkereslet volt, a kereslet hirtelen megnövekszik, fokozva ezzel a túlkeresletet, másrészt azokon a piacokon, ahol korábban még túlkínálat volt, a pénztől való szabadulás kényszere a fogyasztó (vásárló) szempontjából értelmezett ésszerűtlen keresletnövekedést okozhat, általános áruhiányhoz vezet.
A folyamat bármely pontján be lehet avatkozni, de a beavatkozás eredményessége nem független annak idejétől: minél korábban történik, annál kevésbé drasztikus módon lehetséges a folyamatot megállítani, illetve megfordítani. A beavatkozás módja lehet az árrögzítés feloldása vagy a külföldi hitellel finanszírozott import növelése. Az utóbbinak szigorú külső korlátja van, tehát csak átmeneti megoldást adhat; az előbbi társadalmi és politikai konfliktusokat okozhat, ennek ellenére a kivezető út végső soron csak ez lehet. Ha a beavatkozás eredményes, a folyamat megáll és a stabilizálódás megkezdődhet.
Ha már eredménytelen, akkor a hiperinfláció állapota következik be: a pénzforgalom kizáródásával a jegyrendszer és a közvetlen termékcsere kizárólagossá válik.
A rögzített árforma alkalmazása esetén kialakuló áruhiány és a hiperinfláció közötti átmeneti szakaszt – az előbb vázolt folyamat alapján – a kereskedelmi árukészletek gyors ütemű csökkenésével jellemezhetjük.
[1] In: Bánfi Tamás–Hagelmayer István: Pénzelmélet és pénzügypolitika (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989)
[2] A hiperinfláció elméletéről írt, s leggyakrabban hivatkozott tanulmány szerzője ezen időszak hét esetét elemezte részletes statisztikai adatok alapján. Lásd: Cagan (1969)