Az itt leírtak kizárólag a szerző véleményét tükrözik. A szerzőt véleménye kifejtésekor jogi és etikai szabályok is korlátozták.

A monetáris politikáról röviden. A jegybankok széles köre az ún. inflációs célt követő monetáris rendszert alkalmazza. Ennek lényege négy pontba sűríthető:

1.   Meg kell határozni az inflációs célt, ami vagy a túl magasnak tartott inflációs ráta csökkentett szintje, vagy az árstabilitás mértékéül elfogadott 2 százalékot alulról közelítő inflációs ráta megtartása.

2.   Meg kell határozni a kitűzött inflációs cél teljesítéséhez rendelhető időtartamot, ami általában másfél-két év.

3.   Össze kell állítani egy inflációs előrejelzésre alkalmas modellt, és az annak alapján negyedévenként (félévenként), az aktuális gazdasági mutatókból adódó inflációs előrejelzést a nyilvánosság (a piac) számára közölni kell.

4.   A döntési szabály rendkívül egyszerű: ha a modell alapján kiszámított előrejelzés az inflációs cél fölött van, a jegybank szigorít (az alapkamatot megemeli), ha alatta van, lazít (az alapkamatot csökkenti).

Az inflációs célt követő monetáris rendszer döntési szabályának egyszerűsége a kívülállóknak már-már gyanús is lehet. Holott a „hír igaz”, csupán azt kell melléírni, ez az egyszerű döntési szabály igaz akkor, ha a jegybank feladata kizárólag az árstabilitás elérése vagy megtartása.

Eddigi euro bevezetési szándékaink. Az első csatlakozási dátum 2008. január 1., a második 2010. január 1. volt. Ma már a 2010-es dátum is csak „volt”, mert az ERM II-ben (az euro „előszobájának nevezett árfolyamrendszerben) kötelezően eltöltendő két éves időszaknak ez év január 1-én el kellett volna kezdődni. Újabb, hivatalosan megerősített dátum nem hangzott el, szakértői becslések legkorábbi időpontja 2013-14.

Indokolt-e az árstabilitás elérésének célkitűzése? A válaszom egyértelmű: igen, de! Rendkívül lényegesnek tartom a következő konkrét kérdésekre adható válaszokat, mert anélkül az előbbi „igen” csupán általános, semmitmondó felelet. A kérdések:

1.   Továbbra is célszerű feltételezés-e az árstabilitás 3 százalék körüli rögzítése?

2.   Képes-e a jegybanki kamatpolitika az inflációs rátát – különösen egy kis nyitott gazdaság esetében – a 3 százalékon megállapított árstabilitási szintre „lenyomni”?

3.   Mennyi idő alatt célszerű az árstabilitási szintet elérni, azaz mikorra szabad az inflációs céllal azonos árstabilitási szintet kitűzni?

A három kérdésre adandó válasz látszólag szűken értelmezhető monetáris politikai szakkérdés is lehetne, ha súlyos gazdaságpolitikai és társadalompolitikai dilemmákat nem vetne fel.

A monetáris politika célja és felelőssége. A 3 százalékos inflációs célt, mint szubjektív döntést lehetett „objektivizálni”: ha az uniós tagországokra jellemző fogyasztói árindex 1,5-2 százalék, és ha a feltörekvő országok gazdaságából adódó „többletinfláció” 1-1,5 százalékra becsülhető, akkor reálisan vállalható 3% körüli inflációs ráta adódik. Ez volt és eddig lehetett is egy logikus magyarázat. Igen ám, de közben, az elmúlt hónapokban az olajár emelkedése felgyorsult, már meghaladta a hordónkénti tőzsdei ár a 100 dollárt. Az olajárat késleltetve követi a gázár, valamint a többi nyersanyag (vas, réz, nikkel stb.) ára. A mezőgazdasági feldolgozatlan és feldolgozott termékek múlt évi áremelkedése feltételezhetően nagyrészt egyedi okokkal magyarázható, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni az előrejelzéseket, miszerint az agrártermékeknél tartós áremelkedés is fog történni. Emellett – még a számításba vehető időhorizonton belül – az iható minőségű víz szűkössége, valamint a környezetkárosítás csökkentése érdekében szükséges ráfordítások további tartós árnövekedéseket okoznak.

Infláció 2007-2008-ban

(Forrás: Európai Bizottság)

	2007. novemberi előrejelzés 2008-ra (%)	2007. decemberi tény (%)	2008. februári előrejelzés 2008-ra (%)
Nagy-Brittania	2,2	2,2	2,5
Franciaország	1,7	2,8	2,4
Spanyolország	2,9	4,3	3,7
Olaszország	2,0	2,8	2,7
Németország	2,0	3,1	2,3
Hollandia	2,3	1,6	2,3
Lengyelország	2,8	4,2	3,8
Euroövezet	2,1	3,1	2,6
EU27	2,4	3,2	2,9

            Láthatóan három hónap elteltével az uniós országok többsége nem elhanyagolható mértékben felfelé korrigálta a 2008-as inflációs előrejelzését. Milyen érv szólhatna Magyarországon a változatlan 2008-as előrejelzés és a 3%-os 2009-es inflációs cél realitása mellett? Ilyen érvet nem ismerek. Tételezzünk fel 3 vagy már egy javított 3,5 százalékos célt, miközben a monetáris politika időhorizontján belül (pl. 2 éven) külső sokkok (olajár, gázár, élelmiszerár nem várt emelkedése), valamint a szabályozott árak (gázár, villamosenergia-ár, tömegközlekedési tarifa) kiigazítása (emelése) okán magasabb inflációs pályát kell az időszakos inflációs jelentésben leírni, mint ami a korábbi előrejelzésben volt. Az inflációs célkövetés steril logikájából kötelező kamatemelés következik, holott a változás kizárólag a monetáris politika hatáskörén kívüli sokkokra vezethető vissza, és azon okokra a kamatpolitika hatástalan.

Pontosabban fogalmazva: a kamatpolitika közvetlenül hatástalan, viszont a kamatszint emelésével a hazai valuta spekulációs kereslete olyan mértékben növelhető, hogy a hazai valuta erősödése alapján adódó árfolyamszint a külső sokkokból adódó importár emelkedését fékezheti, szélsőséges esetben ki is zárhatja. Valóban így van, de a magasabb kamatszint másirányú negatív hatásokkal járhat (nem kívánatos szerkezeti hatás, beruházás fékezés, export fékezés, fogyasztási hitelek ösztönzése).

            Végül tegyünk két feltételezést: ismerjük a szakmai közmegegyezésen alapuló árstabilitással azonosítható inflációs rátát, továbbá a döntéshozók tisztába vannak a kamatpolitika hatókörével, azaz csak akkor döntenek kamatváltoztatásról, ha a kamatpolitika képes az inflációs ráta változását kiváltó okokat befolyásolni. Még ebben az ideálisnak nevezhető helyzetben is kulcskérdés az árstabilitási szinttel azonos inflációs cél kitűzésének időhorizontja.

            A szokásos 2 éves időszakra kitűzött irreális inflációs cél, vagy az időszak közben adódó külső sokkok alapján nem javított változatlan inflációs cél elérésére tett kamatpolitikai kísérletek talán megközelíthetik (véletlenül el is érhetik) azt, de „mellékhatásként” különböző súlyú hátrányokat okoz(hat)nak. Felsorolás szinten említek néhányat:

1. A gazdasági növekedés visszafogása. 0,8 százalékos negyedéves növekedési rátát követően egy kamatemelést nehéz magyarázni, sőt még a korábbi kamatcsökkentés elmaradása is inkább érdekes gazdaságtörténeti jelenség, mint szakmai érvekkel alátámasztható döntési sorozat.
2. A hitelezési gyakorlatban az eurosodás, a svájci frankosodás, a japán jenesedés terjedése. A nemzetközi kamatszintet jelentős mértékben meghaladó hazai kamatszinthez úgy alkalmazkodnak a hitelpiac szereplői (bankok és ügyfeleik), hogy a felvett hiteleket az alacsonyabb kamatozású valutákhoz kötik, felvállalva az árfolyam változásából eredő kockázatot is. A piac alkalmazkodása ésszerű, de emeli a pénzügyi rendszer stabilitási kockázatát, és meglepő módon a hitelállomány növekedésén keresztül még inflációs rátát növelő többletkeresletet is generálhat.
3. Az államadósság finanszírozásának kamatköltsége nő. A növekmény egyik része „csupán” az állampapírban megtakarító belföldi jövedelemtulajdonosok javára végbement jövedelem-újraelosztás forrása, míg a másik rész az állampapírba befektető külföldinek biztosít kamattöbbletet.
4. A külföldi befektetők spekulációs hajlandósága nő. Nem maga a spekuláció a mellékhatás, a spekulációs piaci műveletek szükséges feltételei a piaci likviditásnak. A probléma a spekuláció elsődlegessé válása, az a folyamat, amelyben igen rövid távon gyors ütemű és gyorsan ellentétes irányba forduló piaci mozgások következnek be. Például: a túlzott kamatfelár melletti erős árfolyam a kistermelő exportőrök versenyképességét rontja, az olcsó import a belső termelést korlátozhatja, mindkét esetben a foglalkoztatottság csökkenhet.

Mi a reális cél? Ki(k) határozzá(k) meg a mindenkori 2 éves ciklus inflációs célját? 2007 januárjától érvényes a 3 százalékos inflációs cél. 2007-ben az éves átlagos infláció 8 százalék volt és az év minden hónapjában meghaladta a kitűzött 3 százalékot. 2008-ra a legfrissebb előrejelzés az I. negyedévre 7 százalék, a IV. negyedévre 4,7 százalék, így ismét az év egyik hónapjában sem teljesülhet a 3 százalékos cél. 2009-re is kétséges a cél teljesíthetősége, az előrejelzés negyedévenként 4,0; 3,8; 3,5; 3,2 százalék. A rossz monetáris politika a nemteljesítés oka? Nem. Hanem a rosszul kiválasztott cél. Az inflációs kritériumot teljesíteni kell, de nem feltétlenül 2 év alatt. Ha a célkitűzés reális, kétéves ciklusok sorozatán keresztül az inflációs ráta fokozatos csökkentésével a 3 százalékos szint elérhető három, négy vagy netán öt év alatt. Így a célkitűzés, mert reális, teljesíthető. Sőt, ekkor nem kell, hogy a monetáris döntéshozó ellentmondásba kerüljön a kissé mereven megfogalmazott jegybanktörvénnyel. Az árstabilitás elérése elsődleges cél lehet, de nem feltétlenül 2 vagy 3 év alatt, hanem a reálisnak becsülhető időtartam végére.

Ki határozza meg a 2 éves ciklusok reális inflációs célját? A kormány, a Monetáris Tanács vagy a Kormány és a Monetáris Tanács együtt? Magyarországon nincs szabályozva a döntési kompetencia, a törvény még egyeztetési kötelezettséget sem ír elő. Az ötletszerűen kijelölt eurobevezetési dátumok, az ahhoz rendelt konvergencia-pályák, majd a kötelezővé tett éves konvergencia jelentések automatikussá tették a 3 százalékos cél kitűzését. A monetáris politika 2 éves ciklusaihoz rendelt inflációs célok realitásával külön nem foglalkozott sem a Kormány, sem a Jegybank. A törvényi szabályozás – ma még úgy tűnik – nem felesleges.

            Befejezésül, a demagógia vádját kikerülve, csupán válasz nélkül hagyott kérdéseket teszek fel. Szabad-e a gazdaságpolitika és a társadalompolitika egészét az államháztartási hiány lehető leggyorsabb csökkentéséért feláldozni? Megengedhető-e az inflációs cél erőltetett, a globális fejleményektől független elérése érdekében a versenyképességet erőteljesen gyengítő árfolyam erősödést segíteni, ha annak hatására az exportra termelő kisüzemek, illetve az olcsó import miatt a belföldi piacra termelők kiszorulhatnak a piacról?

(Népszabadság, 2008. március 10.)