A termelt pénz (árupénz) pénzlába
Ha egy-egy konkrét áru (szolgáltatás) a piaci kereslet és kínálat alapján viszonyul a pénzhez, akkor az áru pénzben, azaz ár formájában fejeződik ki. Az adásvétel megtörténte után minden egyes áru adott mennyisége egyenlő lesz az adott pénzmennyiséggel. A pénzmennyiség az áru árnagysága. A pénz mér, az árnagyságok a mérés eredményei. A mérés eszköze az ármérce, és mint mindenfajta fizikai mérésnél az eszköz a mértékegység és annak törtrészeinek a meghatározása, ugyanígy az ármérce is a mértékegységből – amit pénzlábnak nevezünk – és annak törtrészeiből adódik.
A fizikából ismert analógiák említhetők. A métermérték-rendszer alapját a francia nemzetgyűlés 1870. május 8-án kelt határozata alapján döntötték el. A felkért csillagászok két város közötti délkörív 40 milliomod részét meghatározták, és ezt a hosszúságmérték egységéül fogadták el (tehát a hosszúság egy tetszőleges kiválasztott mennyisége az egység). Az alapegységből adódott a területmérték (annak a négyzetnek a területe, amelynek minden oldala egységnyi hosszúságú, azaz 1 méter); a térfogatmérték (annak a kockának az egységnyi űre, amelynek minden éle egytized egységnyi hosszúságú, azaz 1/10 méter); a súlymérték (egyszázad egységnyi hosszú élű kockát megtöltő vegyileg tiszta 4 °Celsius víznek a súlya). Az időegység meghatározásának elve hasonló: egy ismétlődően lejátszódó esemény két azonos fázisa közötti időtartam, vagy annak valahányad része az egység.
A pénz megjelenésekor még fémpénz, annak pénzlába egy kiválasztott súlymértékkel azonos fémsúly. A pénznemek (pénznevek) eredetileg súlymértéknevek voltak, egy font egy fontnyi ezüst vagy arany, egy márka ugyancsak egy márkányi nemesfémmel volt egyenlő. A történelem folyamán az ármérce formája változott. A fémsúlyok, mint mértékegységek fokozatosan elváltak a tényleges súlymértéktől és a pénznevek önálló kifejezések lettek. Az okok többfélék és földrajzi területenként változtak: egy súlymérték, mint például a font, kifejezetten az ezüstre vonatkozott és az aranypénz megjelenésekor már nem lehetett ezüstben és aranyban kifejezett súlymérték; vagy évszázadokon keresztül az uralkodók csonkítással hamisították a pénzt, a pénz valós piaci értékétől a névleges értékét eltérítették (csökkentették). A pénznem és a súlynév elválásakor a pénznem fémsúlyát meg kellett határozni. A fémsúly lett a pénzláb, annak törtrésze a váltópénzegység és együtt alkották az ármércét (1 font = 100 penny = 1 gramm arany, 1 márka = 100 tallér = 2 gramm arany).
Két ország pénznemének a fémsúly hányadosa, azaz a pénzlábak hányadosa valutaárfolyamuk mozgási centrumát, az aranyparitást határozta meg. Ha 1 font = 1 gramm arany, 1 márka = 2 gramm arany, akkor az aranyparitás 1 márka = 2 font. A pénzláb önkényesen kijelölt fémsúly, mértéke kezdetben csekély jelentőségű volt, mert az ún. beváltási paradoxon érvényesült. A pénzhelyettesítő beváltásakor a bank nemesfém (arany) kifizetésének a nagyságát a pénzegység fémsúlya határozta meg. A beváltási paradoxon szerint, ha a pénzhelyettesítő–arany beváltási igény tömeges, a beváltás lehetetlen, mert az aranyfedezet 100 százaléknál kisebb volt. Tömeges beváltási igény híján a beváltás lehetséges volt, de akkor a pénztulajdonosok általában a beváltás lehetőségével már/még nem kívántak élni. Beváltási igény nélkül a beváltás lehetséges, de azzal nem éltek, tömeges beváltási szándék esetén a beváltás lehetetlen, mert a pénzhelyettesítők tömege többszöröse a banki aranytartaléknak, ezért a beváltást felfüggesztették és így a fémsúly mértéke csekély jelentőségű volt. Ez legalábbis igaz volt a nemzetközi kereskedelem növekedésével együtt járó nemzetközi fizetési forgalom felfutásáig. Az első világháborút megelőző aranystandard rendszerben az országokon belüli beváltás lehetősége kétféle formájú (arany és valuta) fizetést is lehetővé tett, amiből a gazdaságosabb fizetési mód választása az aranypont-automatizmus működését biztosította. Ha a valutaárfolyam az aranyfizetés egységköltségénél nagyobb mértékben tért el az aranyparitástól, akkor nem valutával, hanem arannyal fizettek. Az aranyfizetés gyakoriságát a fizetési mérleg növekvő hiánya vagy többlete fokozta, a növekvő aranykiáramlás a passzív fizetési mérlegegyenlegű országban a fémsúly (a pénzláb) csökkentésére (a valuta leértékelésére) ösztönzött, szélső esetben kényszerített.
A teremtett pénz pénzlába
Az 1930-as évek elején az arany–pénzhelyettesítő átválthatóságot végérvényesen felfüggesztették. A pénzt ettől fogva már nem termelhették, hanem teremtették. A pénzteremtés alapvető formája a hitelnyújtás, ebből eredően okszerű a hitelpénzrendszer elnevezés. A teremtett pénz a forgalomban ugyancsak ármeghatározó, anélkül nem lehetne pénz és nem lenne képes a másik három funkció betöltésére. Ha ármeghatározó, ármércéjének is lennie kell, amihez annak mértékegysége, a pénzláb is hozzátartozik. Mi lehet a pénzláb? Új pénznem bevezetésekor, akkor, ha az új és a régi pénznem között valós és a gyakorlatban is érvényes átváltási és átszámítási kulcsot nem deklarálnak, az új pénznem új pénzlábát meg kell állapítani. A módszer egyszerű és praktikus. A tetszőlegesen kiválasztott áru egységét vagy annak többszörösét az új pénznem önkényesen megállapított mennyiségével egyenlővé teszik. A pénzláb valójában egy áru árnagysága, és ha a kiválasztott áru a piaci áruhalmaz domináns fajtája, az árnagyság szintjéhez a piaci áruhalmaz minden egyes fajtájának rövidebb idő alatt gyorsabban, vagy hosszabb idő alatt lassabban igazodnia kell.
A kezdeti meghatározástól a pénzláb mindaddig változatlan szinthez mér, míg azt nem módosítják. A pénzláb változtatása nem feltétlenül az előre kiválasztott áru korábban kijelölt pénzmennyiségének a módosításával történik (bár úgyis történhetne), hanem az összes árnagyságot, jövedelemnagyságot és pénzben kifejezett névértékű vagyonelemet (betét, értékpapír) ugyanazzal a számmal, praktikus szempontból tízzel, százzal vagy ezerrel elosztanak vagy megszoroznak. Ha a mértékegységül kijelölt árunál módosítanának tízzel, százzal vagy ezerrel, az igazodás túl hosszú időszakában a kizárhatatlan spekuláció drasztikus vagyoni újraelosztással járna.
Az 1945-46-os magyar hiperinflációs folyamat 1946. július 27-i lezárása és az új pénznem, a forint bevezetése konkrét gazdaságtörténeti esettanulmány. A bevezetendő új pénz elnevezését előre eldöntötték, feltehetően érzelmi és esztétikai szempontok alapján. Kiválasztottak egy konkrét árut, a búzát, és megállapították annak az új pénzhez való viszonyát. A kiválasztás elvileg tetszőleges, ami mégis a búzát az áruhalmazból célszerűen kiemelte, az egyrészt alapélelmiszer jellege (búzából készül a kenyér és az új pénz bevezetését követően a kenyér volt az elsők között megvásárolható áru), másrészt a többi áru és az állami alkalmazottak bérszintjének az egyszerűbb arányosítása, harmadsorban az új pénznem bevezetését szándékosan a piaci élelmiszer-kínálatot biztosító mezőgazdasági betakarításhoz időzítették.
A kiválasztott áru kiválasztott mennyiségét a szintén kiválasztott pénznév ugyancsak kiválasztott mennyiségével egyenlővé tették, konkrétan
1 tonna búza = 400 forint
lett. Magától értetődő, 1 tonna helyett lehetett volna 1 métermázsa vagy 1 kilogramm, de akár 269 métermázsa vagy 38,5 kilogramm is. A döntést kizárólag praktikus szempontok befolyásolhatják. 400 forint helyett bármi más szám is választható volt, szintén a praktikum a magyarázat. Ugyanúgy, mint ha bármikor és bárhol egy országban a pénzlábat módosítják: az összes áru árát, a jövedelmek teljes körét és a pénzben kifejezett vagyon teljes tömegének a (értékpapír) nominális értékét tízzel–százzal–ezerrel vagy bármekkora más számmal elosztják (a tizedesvesszőt eggyel-kettővel-hárommal balra viszik). A pénzláb módosításával a cél a pénzforgalom és az ahhoz kapcsolódó adminisztráció technikai egyszerűsítése, végső soron a pénzforgalomhoz kapcsolódó költségek csökkentése és minimalizálása.
“The measurement unit of the numéraire is the currency standard”
The currency standard of manufactured money (commodity money)
If a specific good (service) relates to money based on market demand and supply, then the good is expressed in money, i.e. in the form of a price. After a sale and purchase, a specific quantity of each good will be equal to the specific quantity of money. The money quantity is the price size of the good. Money is used to measure, and price sizes are the outcome of this measurement. The numéraire is the instrument of measurement, and as with any type of physical measurement, the instrument consists of defining the unit of measurement and its fractions, so accordingly, the numéraire also stems from the unit of measurement ‒ referred to as the currency standard ‒ and its fractions.
We can refer to analogies familiar from the realm of physics. The foundations of the metric system were defined on the basis of a French National Assembly resolution passed on 8 May 1870. The astronomers given the task defined the 40 millionth portion of the meridian arc between two cities, and adopted this as the unit of measurement of length (so an arbitrarily chosen quantity of length corresponds to the unit). The measure of area was derived from the basic unit (the area of a square with each side measuring one unit in length, i.e. one metre); the measure of volume (the unit of space enclosed by a square with each side measuring one-tenth of a unit of length, i.e. one-tenth of a metre); the measure of weight (the weight of chemically pure water at 4°Celsius enclosed by a square with sides of one hundredth of a unit). The principle for defining the unit of time is similar: the unit corresponds to the duration between the identical phases of two recurring events, or a fraction thereof.
Money first emerged in the form of metal money, and its currency standard was the weight of metal equivalent to a chosen weight measure. Currencies were initially weight measure names, with one pound being equal to one pound of silver or gold, and one mark being equal to one mark of precious metal. The form of the numéraire shifted continuously throughout history. Metal weights as a unit of measurement gradually diverged from the actual weight measure, and currencies morphed into independent expressions. The reasons were diverse and changed from one geographic location to the other: a measure of weight, such as the pound, pertains specifically to silver, and when gold specie appeared, there could no longer be a measure of weight expressed in both silver and gold; also, rulers had counterfeited money for centuries through clipping, diverging (decreasing) the nominal value of money from its actual market value. When the currency and the weight name diverged, the metal weight of the currency had to be defined. The metal weight became the currency standard, and units of change corresponded to its fraction; together they constituted the pricing measure numéraire (1 pound = 100 pennies = 1 gram of gold, 1 mark = 100 thalers = 2 grams of gold).
The metal weight quotient of two countries’ currencies, i.e. the currency standard quotient defines the centre of movement of their currency exchange rates, i.e. gold parity. If 1 pound = 1 gram of gold, and 1 mark = 2 grams of gold, then it stems from the gold parity that 1 mark = 2 pounds. The currency standard is an arbitrarily chosen metal weight, and its amount initially had little significance, as what is referred to as the conversion paradox prevailed. When redeeming the money substitute, the amount of precious metal (gold) paid out by the bank was defined by the metal weight of the monetary unit. According to the conversion paradox, if mass demand for converting money-substituting gold arises, conversion is rendered impossible because gold coverage was lower than 100%. In the absence of mass demand for conversion, conversion was possible, but at the time money holders generally no longer or still did not wish to exercise the conversion option. Without any conversion demand, conversion is possible but this was not exercised, while in the event of mass demand for conversion, conversion becomes impossible because the mass of money substitutes exceeds banks’ gold reserves several-fold, so conversion was suspended and the measure of metal weight had little significance. This held true until the rise of international circulation in the wake of increasing international trade. Under the gold standard monetary system preceding the First World War, conversion within national boundaries yielded two different forms of payment (gold or currency), and the choice of the more cost-effective payment method ensured the smooth functioning of the gold point automatism. If the currency exchange rate diverged from gold parity to a greater degree than the unit cost of gold payment, payment was made in gold rather than currency. The frequency of gold payment was increased by rising deficits or surpluses in the balance of payments, and growing gold outflows spurred or, in extreme cases, compelled countries with a passive trade balance to reduce the metal weight (the currency standard; i.e. to devalue the currency).
The currency standard of fiat money
In the early 1930s, the convertibility of gold as a money substitute was definitively abandoned. From this point on, money could no longer be manufactured, only created. The basic form of money creation is lending, which warrants the designation of the fiat money system. Fiat money is also a price-defining element in circulation; without it there would be no money and it would be incapable of fulfilling the other three functions. If it is price-defining, it also needs to have a numéraire, which is associated with its unit of measurement, i.e. the currency standard. What is the currency standard? When introducing a new currency, if no true conversion and translation rate, also valid in practice, is declared between the new and the old currency, the new currency’s currency standard must be defined. The method is simple and practical. A unit of an arbitrarily chosen good, or a multiple thereof, is declared as the equivalent of an arbitrarily chosen quantity of the new currency. The currency standard is in fact the price size of a good, and if the selected good is a dominant type of market good, every type of good within the market set of goods has to adapt to the price size level either at a quicker pace over a shorter amount of time or at a slower pace over a longer period of time.
From the time of its initial determination, the currency standard continues to measure relative to an unchanged level until it is modified. Modifying the currency standard does not necessarily occur by modifying the quantity of money defined earlier for a specific good chosen earlier (although it could), but rather by dividing or multiplying all price sizes, income sizes and assets (deposits, securities) with a nominal value expressed in monetary terms by the same number, specifically by 10, 100 or 1,000 for the sake of practicality. If the modification by 10, 100 or 1,000 would be applied to the good selected as the unit of measurement, inevitable speculation would result in drastic wealth redistribution during the overly prolonged period of adjustment.
The hyperinflation process that played out in Hungary in 1945-46, its conclusion on 27 July 1946 and the introduction of the new currency, the forint, forms the subject of specific economic history case studies. The designation of the new currency to be introduced was defined in advance, presumably based on emotional and aesthetic considerations. A specific good ‒ wheat ‒ was chosen, and its relationship to the new currency defined. The choice is theoretically arbitrary; yet what ultimately warranted the practical choice of wheat from the set of goods was its nature as a basic food (the ingredient for making bread, which was among the first goods purchasable after the new currency was introduced), the simpler proportionality established with other goods and public sector worker wage levels, and thirdly, the deliberate timing of the introduction of the new currency aligned with the agricultural harvesting underpinning the market’s food supply.
A chosen quantity of the chosen good was defined as being equal to a chosen quantity of the chosen currency, specifically
1 tonne of wheat = HUF 400
Obviously, one metric centner or one kilogram or even 269 metric centners or 38.5 kg could also have been chosen instead of one tonne. The decision may only be influenced by practical considerations. Any other number could have been chosen instead of HUF 400; this choice was also driven by practical considerations. Along these same lines, whenever and wherever the currency standard is modified in a country, the price of every good, all incomes and the nominal value of the total volume of wealth expressed in monetary terms (securities) is divided by 10, 100, 1,000 or any other number. Modifying the currency standard is aimed at technically streamlining circulation and the associated administration, and ultimately at reducing and minimising the costs incurred by circulation.