Magyarország európai uniós tagsága a sok kritika ellenére is bizonyosan pozitív szaldót jelent a magyar nemzetgazdaság szempontjából, a közös európai pénz, az euró bevezetésével kapcsolatban azonban már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Annyi azért leszögezhető, hogy a forinttól egyelőre nem kell és nem is érdemes búcsúznunk.

Egy közgazdász szerzőnek, aki a politikai szempontokat a lehetőségekhez képest minél nagyobb mértékben szeretné korlátozni, Magyarország európai uniós tagságával és a magyar euró kilátásaival kapcsolatban két kérdést kell önmagának feltennie és igyekezni azokra az igazat közérthetően megválaszolnia. Az egyik kérdés az, hogy elkerülhetetlen volt-e és megérte-e az európai uniós tagság? A másik pedig így hangzik: eurózóna tagoknak kell-e lennünk, és ha igen, mikor?

Magyarországnak nem volt választása

Európa közepén egy Magyarország méretű és fejlettségű ország nem dönthetett másképp, minthogy kéri felvételét az Európai Unióba. Európa közepéről kimaradhatott egy számos egyediséggel rendelkező ország (Svájc), illetve a kontinens peremén egy rendkívüli természeti adottságú ország (Norvégia). Magyarország európai uniós tagsága még csak meg sem kérdőjelezhető mindaddig, amíg a kilépésre precedens nincs, mert a kilépés következményei e pillanatban beláthatatlanok.

A magyar EU-tagság eddigi előnyeinek és hátrányainak eredőjét egyszerűen és földhözragadtan a befizetési kötelezettségek és a befolyt támogatások egyenlegével mérhetjük. A szaldó ránk nézve minden bizonnyal pozitív, a kapott támogatások összege ugyanis meghaladta a befizetéseket. Ezt annak ellenére feltételezhetjük, hogy a szaldót egyetlen számmal, egyszerű módon nem lehet leírni.

Kell-e nekünk euró?

Magyarország eurózónába való belépési szándéka szintén nem kérdőjelezhető meg, mert az EU-tagság eurózóna tagsági kötelezettséggel is jár. Ez alól csupán az Egyesült Királyság és Dánia kapott felmentést. A kötelezettség fennáll, de a belépés dátuma egyrészt a maastrichti kritériumok teljesítésétől, másrészt a tagország-jelölt akaratától függ. Elsőként az ERM-II árfolyamrendszerben kell legalább két évet a kijelölt feltételeknek eleget téve eltölteni, majd csak azt követően kérhető az eurózóna-tagság.

A maastrichti-kritériumok teljesülése a piaci folyamatoktól függ, míg a teljesítése a piaci folyamatok és a kormányzati-jegybanki célirányos intézkedések együttes eredményeként adódik. Az eddigi példák alapos elemzésre és szigorú döntésre ösztönöznek. Különösen igaz ez manapság, amikor szinte napról-napra változnak az Európai Unión belüli és az azon kívüli körülmények.

Eurózóna: előnyök, hátrányok

Sokak véleményével szemben azt állítom, hogy az eurózóna tagság előnyei rendkívül szűkös területre korlátozódnak, mégpedig arra, hogy a zónán belüli árfolyamkockázat kizáródik. Ezzel szemben több – megfogalmazható vagy csak vélelmezhető – potenciális hátrány sorolható fel:

Az Európai Központi Bank monetáris politikáját, azon belül különösen a jegybanki alapkamat mértéket és mindenkori változtatását a zóna erős gazdaságai dominálják. Ez a dominancia nem is kifogásolható, mert ellenkező felfogás és döntési sorozat esetén az erős nemzetgazdaságokat folyamatosan ismétlődő lefelé menő növekedési spirálba kényszerítené.

A belépéskori átváltási árfolyam szintje erőteljes vagyoni és jövedelmi átrendeződéshez (újraelosztáshoz) vezethet. A nagy vagyonú és magas jövedelmű rétegek érdeke a minél erősebb forintárfolyam, a vagyontalan és alacsony jövedelműeké a minél gyengébb forintárfolyam, ami ugyan a vagyonokat és a folyó jövedelmeket leértékeli, de a gazdaság versenyképességét erősíti, így a jövőbeli gazdasági-társadalmi kilátásokat javíthatja.

Ki lehet-e lépni a rendszerből?

A belépés után a kényszerű vagy az önkéntes kilépés lehetősége és technikája ma még bizonytalan és túl sok kockázattal járhat. Ami biztos, a kilépéssel együtt járó leértékelődés elkerülhetetlen, mert a folyamat titkossága betarthatatlan, ezért a spekulációs célú támadások kivédhetetlenek.

Az eurózónába belépni mindaddig nem szabad (nem célszerű), amíg a gazdaság versenyképességét az eurózónából adódó feltételek és kötelezettségek ronthatják. Tudomásul kell venni, hogy amíg az eurózónán kívül az árfolyam normatív módon képes a versenyképességet befolyásolni, addig a zónán belül már elsősorban (és majdnem kizárólag) csak a nominális bérszint és a transzferek csökkentése lehet a kormányzati szintű beavatkozás eszköze. Aminek viszont a politikai kockázatai kiszámíthatatlanok.

Mi tehát az írásom elején feltett második kérdésre a válasz? A fenti ellenérveket látva, legalábbis első ránézésre adódna, hogy Magyarországnak soha nem érdemes bevezetnie az eurót. Csakhogy ahogy a politikában, úgy a gazdaságpolitikában sincs ilyen válaszlehetőség. Létezik viszont egy célszerű és megalapozott állítás: nem most, hanem később, egy jelenleg ismeretlen időpontban, az akkori nemzetgazdasági érdekeink szerint kell döntenünk a forint esetleges lecseréléséről és az euró bevezetéséről.

(Pénzügyi Szemle online, 2012. augusztus 7.)