Ha az információtechnológia robbanása az automatizálás és a robotizáció széleskörű kiterjesztésével jár, és annak következtében tömeges a munkahelyek megszűnése, a munkahelyüket elvesztőkre, és az új munkahelyet nem találókra az alapjövedelem kiterjesztése indokolhatatlan. A társadalom folyamatosan növekvő mind nagyobb hányada segélyből, a segélyezés szintjén fog élni? Képtelenség. Vagy a segélyezés szintjét látványos mértékben megemelik, majd felfelé folyamatosan kiigazítják? Egyrészt mi ösztönöz munkavégzésre, ha munkavégzés nélkül is jól lehet élni, másrészt miért fogadnák el a munkavégzők a finanszírozáshoz szükséges adóemeléseket? Az alapjövedelem kiterjesztésére tett kísérlet értelmezhetetlen, éppen ezért megvalósíthatatlan.
Elmélettörténeti felsorolás helyett elegendő Friedrich Hayekre hivatkozni, ha a garantált alapjövedelem értelmét és társadalmi hasznosságát keressük. Hayek szerint „az a gond, hogy mi legyen azokkal, akik – különféle okok miatt – nem képesek megélhetést találni maguknak a piacon …, vagyis mindazokkal, akik kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, ami bárkivel megtörténhet, ami ellen a többség önmaga nem képes megfelelően védekezni. Egy bizonyos szintű anyagi jólétet elérve a társadalom mindenkiről képes gondoskodni, aki nehéz helyzetbe kerül. Szerintem a megoldás, hogy részükre biztosítunk alapjövedelmet, és így nem kell a létminimum alatt küszködniük azoknak, akik nem képesek önmagukat eltartani” [(Hayek, 1979.); idézi Ford 838. o. 11. lábjegyzet.] Az a Hayek érvel így, aki a szabadságot, a piac mindenhatóságát és az állami beavatkozás korlátozását hirdette és támogatta, de felismerve a periférián élők létét, kellő bölcsességgel a társadalmi konfliktusok mérséklését elősegítő eszközök adminisztratív költségeinek a minimalizálásra, az egyszerűségre, az átláthatóságra hivatkozott.
Hayek még olyan társadalmi problémát láthatott, ahol a társadalom egyes tagjainak a fizikai-testi állapota és iskolázottsági-képzési szintje nem felelt meg a munkapiac minimális igényének. Ma már az alap- és holnap, holnapután a közép, vagy annál magasabb iskolázottságú egészséges emberek a hagyományos munkahelyekről kiszorulnak. Erre a drasztikus változásra az alapjövedelem kiterjesztése nem megoldás, bevezetése súlyos hiba lenne.
***
What guaranteed basic income is suitable and unsuitable for
If information technology results in the wide-ranging extension of automation and robotization, which in turn causes a massive disappearance of jobs, then it is not justified to extend any guaranteed basic income to those who have lost their jobs and cannot find new work. Should a steadily growing group of society live on (eke out a subsistence from) state aid? This is nonsense. Or should state aid be increased spectacularly, and continuously adjusted? What would motivate people to work if they could make a living without working? And why would those who do work accept the tax hikes required to finance the increased state support? So any attempt to extend basic income is senseless and thus unrealizable.
Instead of listing historical theories, let me just refer to Friedrich Hayek when discussing the point and social usability of guaranteed basic income. According to Hayek, „the question is what to do with those people who cannot earn a living on the market, for various reasons… i.e. those who have fallen on hard times. This can happen to anybody, and most people cannot adequately protect themselves from that turn of events. Over a certain level of material welfare, society can take care of everybody who is in a difficult situation. I think the solution is to provide a basic income to them so that those who cannot make a living don’t have to struggle below the minimum subsistence level.” [(Hayek, 1979); quoted by Ford, p. 838, footnote 11]. These arguments were made by Hayek, who supported freedom, the omnipotence of the market, and limited state intervention. But he also recognized those who lived on the periphery, and was wise enough to call for simplicity and transparency, as well as for minimizing the administrative costs of the tools that mitigate social conflicts.
Hayek still saw the problem that the physical condition and education level of certain members of society were not up to the minimum needs of the labor market. Healthy people of primary education are now ousted from conventional jobs; they will soon be followed by persons of medium or higher education. The extension of basic income would not solve this problem; in fact, it would be a grave mistake.