A foglalkoztatottság és a munkanélküliség újratermelésének szükségessége a makroökonómiában – A munkanélküliségi ráta, mint a munkanélküliek és az aktívak számának hányadosa a kétkeresős családmodellben (es az egyfelnőttes háztartásokban) értelmezhetetlen
A XX. század második felében, majd a XXI. század első évtizedében az európai országokban végbement társadalmi-gazdasági változások iránya olyan és mértéke akkora, hogy a munkanélküliség hagyományos makroökonómiai értelmezése vitatható, véleményem szerint erősebb megfogalmazás is megengedhető, fenntarthatatlan. A munkanélküliség helyett a foglalkoztatottság lehet a makrogazdaság elsődleges és legfontosabb mutatója. A változás fő oka a társadalom családszerkezetében végbement folyamat, az egykeresős családmodellt felváltó kétkeresős és az egyfelnőttes családmodell elterjedése.
Míg a makroökonómiában a foglalkoztatottság fogalma, valamint a jól definiált foglalkoztatottsági ráta, mint a statisztikai mérés eszköze kiválthatja a munkanélküliség kategóriát és a munkanélküliségi ráta mutatót, a társadalom- és gazdaságpolitikában, azon belül az ésszerű és a szolidaritás elvét figyelmen kívül nem hagyó állami költségvetési politika érdekében a munkanélküliséget mérni kell. A munkanélküliség folyamatos számbavétele szükséges, a munkanélkülinek tekinthető munkaképes korú és munkát kereső egyén paramétereit meg kell határozni, mert csak annak alapján lehet a munkanélküli-segély és a munkanélküliséghez kapcsolt más kedvezmények jogosultságát szabályozni.
A munkanélküliség makroökonómiai kategóriaként nem értelmezhető, ha a társadalomban a kétkeresős családmodell és az egyfelnőttes háztartás a jellemző
Az egykeresős családmodellel leírható társadalomban a munkanélküliség és annak mérésére szolgáló munkanélküliségi ráta a gazdaság és így a makroökonómia releváns kategóriája lehetett. A családfő, tipikusan a férfi pénzkereső foglalkoztatott volt, a család másik felnőtt tagja, tipikusan a nő vezette a háztartást és nevelte a gyerekeket. A családon belüli munkamegosztás egyértelműen kijelölte az aktív és az inaktív csoport szereplőit. A pénzkereső férfi az aktív, a háztartásban dolgozó és a gyerek(ek)et nevelő nő az inaktív csoport tagja. A munkaképes korú férfinél a foglalkoztatás a család létfenntartását biztosította, ezért számára a munkahely elvesztése csak átmeneti időszak lehetett, mert az a család eltartását (finanszírozását) veszélyeztette, következésképpen a munkaképes korú lakosság felosztása foglalkoztatottakra és munkanélküliekre indokolható. Ha a foglalkoztatott munkanélkülivé vált, az új munkahely keresése kötelezettség volt számára. Így a munkanélküliség mérésére alkalmazott munkanélküliségi ráta, ami a munkanélküliek számát a munkaképes korú aktívak létszámához viszonyította, indokolható és célszerű mérési mód.
Az egykeresős családmodellt kiszorító kétkeresős családmodell dominanciája, a mellette megjelenő és jelentéktelennek nem tekinthető egyfelnőttes háztartások a lakosság munkapiaci szempontú csoportosítását a korábbi módon logikailag sem engedi meg és azt a konkrét gyakorlat sem igazolja.
Ha a család mindkét munkaképes korú felnőtt tagja (kétkeresős családmodellben), valamint az egy felnőtt tagja (egyfelnőttes háztartásban) pénzkereső foglalkoztatott vagy éppen pénzkereső foglalkoztatást kereső családtag, akkor nem lehetséges a munkaképes korúakat elsődlegesen aktívakra és inaktívakra szétválasztani úgy, ahogy az egykeresős családmodellel jellemezhető társadalomban volt. A munkaképes korúak foglalkoztatottak vagy foglalkoztatottak akarnak lenni, mert az egzisztenciális igény vagy a szakmai és a szellemi elkötelezettség arra kényszerít vagy ösztönöz. Így a munkaképes korú lakosságon belül a priori inaktív csoport nincs, mert meghatározó mértékű inaktív családtagok nincsenek. Nem zárhatók ki az egyedi esetek, ahol az egyik családtag (például a család női tagja) „csak” háztartást vezet és gyerekeket nevel. Továbbá átmenetileg inaktívak a közép- és felsőoktatásban munkavégzés nélkül tanulók, valamint a munkaképességüket elvesztett volt aktívak. Az egyedi esetek aránya, a munkavégzés nélkül közép- és felsőfokon tanulók sajátos helyzete (az iskola befejezéséig inaktívak, majd azt követően általában aktívak), a munkaképességüket elvesztett aktívak száma azonban a munkapiac működését és a makroökonómia fogalmi keretrendszerét nem határozhatja meg.
Ha a munkaképes korú lakosság aktívak és inaktívak szerinti elsődleges csoportosítása nem lehetséges, akkor az egykeresős családmodelles társadalomra jellemző kétlépcsős csoportosítás nem lehetséges. A kétlépcsős csoportképzésnél (első lépcsőben a munkaképes korúak aktív és inaktív csoportra oszthatók, majd a második lépcsőben az aktív csoport válik szét foglalkoztatottakra és munkanélküliekre) szükségszerű, hogy míg a foglalkoztatottak és a munkanélküliek közötti az átjárás (átváltás) folyamatos, az aktív és az inaktív csoport között, vagyis az inaktívak és a foglalkoztatottak, valamint az inaktívak és a munkanélküliek között átjárás (átváltás) nincs. A kétkeresős családmodelles, valamint az egyfelnőttes háztartású társadalomban a munkanélküli és az inaktív családtagot eredendően és tartósan szétválasztani nem lehet, mert összefolynak. Ha a hagyományoknak megfelelve a munkanélküliek és az inaktívak fogalmi megkülönböztetését fenntartjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a munkanélküliek és az inaktívak közötti átjárás (átváltás) nem zárható ki, hanem mindkét irányban a mozgás folyamatos lehet.
A munkaképes korú csoportok közötti összefüggés egyenlőségekkel a következőképpen leírható ( = a mozgás irányt kifejező jelzés).
Egykeresős családmodell esetén:
| Munkaképes korú népesség | = | aktív népesség | + | inaktív népesség | = | Foglalkoztatottak + munkanélküliek | + | inaktívak |
Kétkeresős családmodell és egyfelnőttes háztartás esetén:
| Munkaképes korú népesség | = | foglalkoztatottak | + | munkanélküliek | + | inaktívak |
 | |||
 |
A XX. században a fejlett országok társadalmában lezajlott folyamatok hatására a társadalom belső szerkezete megváltozott. Az átalakulást meghatározta a kétkeresős családmodell általános elterjedése, amit kiegészítettek a periférikusnak nem tekinthető egyfelnőttes háztartások.
Ha a munkaképes korú népességet továbbra is a korábbi hármas fogalmi megkülönböztetés szerint a foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak csoportjára osztjuk, akkor ezzel együtt azt is el kell fogadnunk, hogy makroszinten (nemzetgazdasági szinten) a munkanélküli és az inaktív csoport külön-külön egzakt módon nem mérhető és definiálható, legfeljebb az egyes egyén szintjén vélelmezhető besorolás lehetséges. A munkanélküliség, valamint az inaktivitás önmagukban tehát mérhetetlenek, ezért értelmezhetetlenek, mérni és értelmezni a munkanélküliséget csak az inaktivitással együtt lehet, mert a két csoport összefolyik, egyik a másiktól nem választható el. A foglalkoztatottság viszont egyértelműen definiálható és mérhető. Ha a társadalomban már a kétkeresős családmodell és az egyfelnőttes háztartás a jellemző, a munkanélküliség helyett a foglalkoztatottság az értelmezhető makroökonómiai kategória. A foglalkoztatottak számát csak a munkaképes korú népességhez lehet és célszerű viszonyítani:
| foglalkoztatottsági ráta = | foglalkoztatottak száma (fő) |
 munkaképes korú népesség (fő) |
A foglalkoztatás értelmezhető, a foglalkoztatottak száma mérhető, de statisztikai számbavételükhöz részletes módszertan szükséges, amelyben a foglalkoztatás minimális feltételeit meghatározzák.
A végső következtetés és összegzés: a makroökonómia alapkategóriájaként a munkanélküliség (a munkanélküliek) helyett a foglalkoztatottság (a foglalkoztatottak) alkalmazható, feltéve, hogy az aggregált gazdaság egy globális mutató alkalmazását megengedi és azt igényli is.
Ahogy a munkanélküliek abszolút száma és a munkanélküliségi ráta nem volt elegendő a munkapiac, a makrogazdaság részletes elemzéséhez, úgy a foglalkoztatottak száma, a foglalkoztatottsági ráta sem elegendő mutató. A munkapiac állapotát és annak változását a foglalkoztatottságból kiinduló és azt teljes körűen leíró mutatószám-rendszer jellemezheti és magyarázhatja.
Történelmi visszatekintés: A munkaképes korú népesség csoportosítása a hagyományos egykeresős családmodellben
Az emberiség történetében a család fejlődését és a nemek közötti munkamegosztást a korai primitív gazdálkodás (vadászat, pásztorkodás, földművelés) lehetősége és kényszere határozta meg (Weber, 1979). Az egyes gazdasági tevékenységek társadalmasodása földrajzi helyenként nem azonos módon és időben történt. A gazdaságtörténeti leírások sem egységesek, de azzal általában egyetértenek, hogy a nőknek kiemelkedő szerepük volt, a nő állandó, a férfi alkalmi munkás volt. A kialakuló házközösség egy kis család családi háztartását, a szülők és a gyermekek közösségét jelentette (Weber, 1979). Ekkor még a lakhely és a munkahely nem válik szét, a kettő összefonódik.
A technikai fejlődés, a munkamegosztás kiterjedése kikényszeríti az otthon (lakhely) és a munkahely szétválasztását. Az ipari forradalmat követően, nagyrészt annak velejárójaként kialakult egy, ma már hagyományosnak nevezhető családmodell, ahol a férfi a családfő, aki fizikai vagy szellemi alkalmazottként a kötelező munkaidő alatt végzett munkájáért kapott munkabérből tartotta el (finanszírozta) a családot (a feleségét és a gyerekeket). A család nőtagja vezette a háztartást, nevelte és gondozta a gyerekeket.
A munkaképes korú férfi, a családfő, csak aktív lehetett, aki a foglalkoztatásából keresett munkabérből finanszírozta a családot. Önként munkanélküli nem lehetett (legalábbis tartósan nem), ha kényszerből munkanélküli lett, munkát kellett keresnie, hogy a családját eltarthassa. A család nőtagja (feleség) alkalmazottként munkát nem vállalhatott, sem foglalkoztatott és annak átmeneti vagy tartós megszűnésével sem munkanélküli nem lehetett, ezért szükségszerűen inaktív volt.
Az általánosan elfogadott makroökonómiai megközelítés a munkapiac mérésekor és működési szabályainak leírásakor a munkaképes korú népességet három csoportba sorolja: foglalkoztatottakra (employed, E), munkanélküliekre (unemployed, U) és inaktívakra (not in the labour, N). Közmegegyezés szerint (a statisztikai számbavétel módszere alapján) foglalkoztatott, aki a felmérést megelőző héten teljes vagy részleges időben[1] dolgozott; munkanélküli, aki nem dolgozott, de a megelőző négy héten bizonyíthatóan munkát keresett; és inaktív – a maradékelv alapján – aki nem foglalkoztatott és nem munkanélküli.
A csoportosítás logikai alapja egyszerű: a munkaképes korú lakosság egyik része munkahelyén munkavállalóként dolgozik, vagy ha éppen nem dolgozik, akkor munkahelyet keres; a másik része nem akar alkalmazottként dolgozni, mert gyereket nevel és háztartást vezet, vagy még nem tud alkalmazottként dolgozni, mert tanul, vagy már nem tud alkalmazottként dolgozni, mert munkaképességét elvesztette. A hagyományos egykeresős családmodell felépítésének és működésének megfelelően a munkaképes korú lakosság kettéválik aktívakra és inaktívakra, aminek alapján az aktivitás és az inaktivitás szerinti csoportosítás egyértelműen meghatározott, közöttük folyamatos mozgás (átjárás) nincs, míg az aktívak csoportján belüli foglalkoztatottak és munkanélküliek alcsoportja közötti átjárás folyamatos. Sem a munkanélküli, sem az inaktív definíciószerűen alkalmazottként nem dolgozik, de közöttük átjárás nincs, mert a munkanélküli munkahelyet keres és foglalkoztatott lehet, míg az inaktív nem keres munkahelyet, mert nem akar foglalkoztatott lenni.
A hagyományos egykeresős családmodell csoportdefiníciója alapján a makroökonómiában bevezetett és kizárólagosan használt statisztikai mérőszám a
| munkanélküliségi ráta = | munkanélküliek száma (U) |
 aktív népesség (E + U) |
és az
| aktivitási ráta = |  aktív népesség (E + U) |
| munkaképes korú népesség (E + U + N) |
A hagyományos egykeresős családmodell felbomlása
A 20. században a nők foglalkoztatottakon belüli részaránya fokozatosan emelkedett, aminek következményeként az évszázad második felére a hagyományos családmodell felbomlott. A családszociológiai kutatások a váltás kezdetét az első világháború utáni munkaerőhiányhoz kötik (Giddens, 2008). A katonai veszteségek halottai és súlyos sebesültjei döntően férfiak voltak, akiknek a pótlása mind családi (mikro-), mind termelési (makro-) szinten a nők alkalmazotti munkavállalásával oldódhatott meg.[2] A család (a gyerekek) eltartása a háztartás vezetése mellett egyik oldalon kikényszerítette a nők fizetett munkaerővé válását a munkaerőpiacon, míg a másik oldalon a mezőgazdasági, az ipari és a szolgáltatói ágazatokban a kiesett férfi munkaerőt csak nőkkel pótolhatták. A váltás kényszerű volt, ami akár átmeneti is lehetett volna, de nem az lett. A folyamat nem visszafordult, hanem tovább folytatódott, a fizetett foglalkoztatottakon belül a nők részaránya fokozatosan emelkedett. Az okok sokfélék, amik közül a meghatározóak – ha nem is élesen szétválasztható csoportokra bonthatóan – kiválaszthatók.
A szülési szokások átalakulásából következő okok:
- a szülési arányok csökkentek;
- az átlagos szülési kor folyamatosan kitolódott, így szülés előtt már jellemzővé vált a fizetett munkavállalás, majd a szülést követően egyénenként többféle megfontolásból – a munkavégzés szakmai igényétől kezdve az otthoni egyhangú házimunkától való menekülésig – a fizetett munkavégzés folytatódik vagy éppen akkor kezdődik el;
- a kisebb családok kevesebb otthon töltött időt igényelnek.
A háztartás működéséből és a munkamegosztás változásából eredő okok:
- a háztartások mind szélesebb körű gépesítése a háztartás vezetéséhez szükséges időt jelentős mértékben csökkenti, így ugyancsak kevesebb az otthon töltendő időigény;
- fokozatosan mind több háztartási munkát férfiak is végeznek.
A pénzkereseti igényből következő okok:
- a család férfitagjánál a munkahely elvesztését (akár átmeneti, akár tartós munkanélküliség esetén) a család nőtagjának a jövedelme pótolhatja;
- a követni kívánt családi életstílushoz nem elegendő az egy, hanem két jövedelem kell.
A női gondolkodás és cselekvés változásából eredő okok:
- hajadon és soha nem házasodott anyák az egyszülős háztartást választják;
- a család felbomlása (válás) után a nők csonka családba kényszerülnek;
- egyedülálló és gyermektelen felnőttek önálló háztartásban élnek.
A munkapiaci kereslet változásából adódó ok:
- a részmunkaidős foglalkoztatás elterjedése többnyire a női munkavállalóknál jellemző.
Az okok külön-külön sem elhanyagolhatóak, együtt meg különösen hatásosak és rendkívüli figyelmet érdemelnek. Kialakulásukat és terjedésüket társadalmi-gazdasági változások segítették és befolyásolták, így elsősorban a városiasodás, az átlagéletkor növekedése, a nyugdíjrendszer és a társadalombiztosítás kiterjesztése.
Végeredményként a hagyományos egykeresős családmodell a 20. század második felére felbomlott. A konkrét okok két globális folyamatban egyesíthetők. Az egyik szellemi folyamat: az 1960-as, 70-es, 80-as évek nőmozgalmai a személyiség kiteljesedés iránti vágyból kiindulva az egyenlőségi törekvéseket nagyrészt (de nem teljeskörűen, mert a vezetőkiválasztás és a bérmegállapítás még ma is kivétel) elérték. Ezt a véleményt képviseli Giddens (2008, 582. oldal) is, aki Cromptonra (1997) hivatkozva írja: „Az utóbbi évtizedben a nők nagy lépéseket tettek abban az irányban, hogy valóban egyenlőkké váljanak a férfiakkal, és gazdasági tevékenységük kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban.” A másik gazdasági folyamat: a fogyasztói társadalom kialakulása és elterjedése a családi jövedelem maximalizálásának az irányába hatott, ami a nők fizetett munkavállalását igényelte.
A szellemi és a gazdasági folyamat egyaránt szükségszerű és elkerülhetetlen volt. Az egy keresős családok visszatérése irreális feltételezés, a női karrier és a nők gazdasági függetlensége már a mai társadalom tipikus jegyei (Esping-Andersen, 1996). A szerző szerint is a folyamat visszafordíthatatlan, a társadalomnak kell alkalmazkodni. A súlyos hátrányos következmény az alacsony termékenységi ráta. Ha a fiatalkori munkanélküliség csökken, ha a nők munkahelyi elfoglaltságának és családi kötelezettségeinek összehangolását az anyagilag megengedhető áron segítő szolgáltatások rendelkezésre állnak, a magasabb termékenységi ráták újrateremthetők.
Összegzésként ismét hivatkozni lehet és kell Giddensre (2008), a munka központi szerepet játszik a mai társadalomban és a foglalkoztatás előfeltétele a független életvezetésnek. Amit úgy folytathatunk és egészíthetünk ki: a foglalkoztatás szinte mindig feltétele a magasabb családi jövedelemnek és ezáltal a többlet fogyasztásnak.
A kétkeresős családmodell és az egyfelnőttes háztartások elterjedése
Az első világháború után a gazdasági kényszerből elindult, majd a harmadik évezred első évtizedében szellemi és társadalmi indíttatásból folytatódott a családon belüli átalakulás. A fejlett európai országokban a női szerep megváltozásának foglalkoztatási hatása közelíti, vagy már el is érte a női foglalkoztatottsági ráta felső határpontját. A felső határpont átlagértékként értelmezhető, mert egyrészt a folyamat sem időben, sem térben (pl. országonként) nem egyenletes és az ingadozás is állandó jelenség lehet, másrészt az egyes egyén – akár a nő, akár a férfi – gondolkodása és cselekvése számos okból az általánostól eltérő is lehet, így a hagyományos egykeresős családmodell foglalkoztatási hatása nem megszűnik, hanem jelentősen csökken.
A statisztikai adatok egyértelműen az évszázados folyamat eredményét igazolják (1. táblázat). Azt eldönteni még nem lehet, hogy a statisztikai adatok által jelzett állapot még csak egy közbülső, de feltétlenül a végeredményhez közeli eredmény, vagy már a végeredmény.
Az Európai Unió tíz országában (Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Spanyolország, Portugália, Görögország, Svédország, Dánia, Írország) és két Európai Unión kívüli országban (Norvégia, Svájc) a foglalkoztatottak nemek szerinti megoszlása 1999-2008 között két ország kivételével (Görögország, Olaszország) közelíti az 50-50 százalékot. Franciaországban, Svédországban, Dániában, Norvégiában 47 százalék feletti, Németországban, Belgiumban, Portugáliában, Svájcban 44,6–46,2 százalék közötti, Írországban 43,7 százalék, Spanyolországban 42,1 százalék a nők aránya. Ráadásul majdnem mindegyik országban – így Görögországban és Olaszországban – a női foglalkoztatottak aránya nőtt. Kivétel Svédország és Norvégia, ahol a 47-48 százalékos arányt – amit a női foglalkoztatás felső határpontjának is értékelhetünk – már korábban elérték és az éves adatok akörül mozognak.
A hagyományos egykeresős családmodellt felváltó kétkeresős családmodell mellett nem elhanyagolható arányt képvisel az egyfelnőttes (szingli) családmodell sem, ami nők esetében vagy egyesíti a fizetett munkavégzéshez kapcsolódó szakmai kiteljesedés igényét a pénzkeresés gazdasági kényszerével, vagy csak a háztartás fenntartásához szükséges finanszírozás kényszere a motiváló tényező.
Az egyfelnőttes (szingli) családmodell helyett az egyfelnőttes háztartás elnevezés gyűjtőfogalomként indokolható, ha a család fogalma a gyermek (gyermekek) és mindkét szülő meglétét is feltételezi. Az egyfelnőttes háztartások két fő csoportra bonthatók: egyikben a gyermeke(ke)t egyedül nevelő anya vagy apa egyedülálló eltartó, ezért az egyedülálló család elnevezés is még elfogadható, a másikban a gyermek nélküli nők és férfiak egyedülálló öneltartók. Mindkét csoport azonos szempont szerint három-három alcsoportra is bontható: kezdettől egyedülálló eltartók vagy öneltartók, egyedülálló özvegy eltartók vagy öneltartók, egyedülálló elvált eltartók vagy öneltartók. Az előbbi csoportok és alcsoportok közötti megkülönböztetés több szempontból indokolt és célszerű lehet, a foglalkoztatottság és a munkanélküliség makroökonómiai értelmezéséhez ilyen részletes specifikáció nem szükséges, az egyfelnőttes háztartás gyűjtőfogalom használata elegendő. Természetesen nem felejtkezhetünk el az özvegy egyedülállóknál az árvaellátás, az elvált egyedülállóknál a gyermektartás lehetőségétől, de egyik pénzügyi transzfer léte sem zárja ki általában az egyfelnőttes háztartásoknál a munkavállalásból származó pénzkereset – jobb esetben – igényét vagy – rosszabb esetben – kényszerét.
Néhány kiragadott, jelzésértékű adat Nagy-Britanniából: a házasságok kétötöde válással végződik (Giddens, 2008. 183. oldal), az egyszülős háztartások száma 2003-ban 12 százalék volt, amiben túlnyomórészt nő volt az egy szülő (uo. 185. oldal), a hajadon és soha meg nem házasodott anyák az összes eltartott gyerekes családok 9 százalékát tették ki az 1990-es évek végén (uo. 185. oldal).
Míg az egyfelnőttes (szingli) háztartásban a nők fizetett munkavállalása feltétlenül gazdasági kényszerből is következik, a kétkeresős családmodellben az igényelt életstílushoz (életvitelhez) szükséges kétkeresős jövedelemszint, valamint a nők függetlenségi és szakmai igénye mint két eltérő szempont összemosódik. Azok még az egyes konkrét családok szintjén sem választhatók egyértelműen ketté, így magától értetődő az az állítás, hogy a családok bármilyen szintű aggregálásánál a kettébontás nem lehetséges. Ha az okokból kiindulva a két szempontot szétválasztani ugyan nem lehet, az egyik szempont – függetlenségi és szakmai igény – más irányból kiindulva jól közelíthető.
A szakmai igény feltétlenül, az emberi függetlenség feltételezhetően a magasabb szintű iskolai végzettséghez kapcsolódik, de legalábbis nem lehet attól független. Éppen ezért nem meglepő és váratlan a felsőoktatásban tanuló hallgatók nemenkénti összetétele az Európai Unióban.
Az Európai Unió 27 országában 2000–2011 között a felsőoktatásban tanuló női hallgatók aránya 53,5–55,5 százalék között változott úgy, hogy 2000-től enyhe növekedés történt. Országonként kissé nagyobbak az eltérések (2. táblázat). A 2011-es adatok alapján az országokat öt csoportba célszerű sorolni. Legmagasabb az arány a három balti országban (Lettország, Észtország, Litvánia), Szlovéniában, Szlovákiában és Svédországban (59,0–61,1 százalék közötti). Alig marad el a vezető csoporttól Dánia, Olaszország és Csehország (57,2–57,6 százalék közötti). Az Európai Unió átlagához közel helyezkedik el az Egyesült Királyság, Románia, Magyarország, Belgium, Bulgária és Franciaország. Az uniós átlag alatt, de már 50 százalék fölött nyolc ország (Finnország, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Luxemburg, Hollandia, Írország, Németország) található. 50 százalék alatti csupán két ország (Görögország, Ciprus), de hozzá kell tenni, hogy mindkettőnél 49 százalék fölötti az arány, és 2008 előtt Görögországban, 2007 előtt Cipruson (két év kivételével) is 50 százalék fölött volt. Az újonnan csatlakozott Horvátország az uniós átlagot a maga 57,3 százalékával emelte.
1. táblázat
A foglalkoztatottak nemek szerinti megoszlása
(ezer fő)
| Év | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 |
| Németország1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 20 659 | 20 6803 | 20 629 | 20 3364 | 19 9963 | 19 6815 | 20 1356 | 20 462 | 20 890 | 21 188 |
| % | 56,8 | 56,5 | 56,0 | 55,7 | 55,2 | 55,2 | 55,1 | 54,8 | 54,7 | 54,7 |
| Nő | 15 743 | 15 9243 | 16 187 | 16 2004 | 16 1763 | 15 9785 | 16 4326 | 16 860 | 17 272 | 17 546 |
| % | 43,2 | 43,5 | 44,0 | 44,3 | 44,8 | 44,8 | 44,9 | 45,2 | 45,3 | 45,3 |
| Franciaország1 | ||||||||||
| Férfi | – | – | – | – | 13 303 | 13 316 | 13 350 | 13 382 | 13 522 | 13 670 |
| % | – | – | – | – | 53,9 | 53,7 | 53,4 | 53,2 | 52,9 | 52,7 |
| Nő | – | – | – | – | 11 393 | 11 485 | 11 628 | 11 752 | 12 043 | 12 243 |
| % | – | – | – | – | 46,1 | 46,3 | 46,6 | 46,8 | 47,1 | 47,3 |
| Olaszország1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 13 330 | 13 461 | 13 574 | 13 685 | 13 769 | 13 6223 | 13 738 | 13 939 | 14 057 | 14 064 |
| % | 63,89 | 63,42 | 62,74 | 62,43 | 62,21 | 60,80 | 60,88 | 60,64 | 60,53 | 60,09 |
| Nő | 7533 | 7764 | 8060 | 8236 | 8365 | 87833 | 8825 | 9049 | 9165 | 9341 |
| % | 36,11 | 36,58 | 37,26 | 37,57 | 37,79 | 39,20 | 39,12 | 39,36 | 39,47 | 39,91 |
| Belgium1,2 | ||||||||||
| Férfi | 23213 | 2368 | 2346 | 2339 | 2317 | 2344 | 2387 | 2391 | 2444 | 2461 |
| % | 57,9 | 57,9 | 57,9 | 57,5 | 56,9 | 56,9 | 56,4 | 56,1 | 55,8 | 55,4 |
| Nő | 16863 | 1725 | 1705 | 1731 | 1753 | 1785 | 1849 | 1872 | 1937 | 1985 |
| % | 42,1 | 42,1 | 42,1 | 42,5 | 43,1 | 43,1 | 43,6 | 43,9 | 44,2 | 44,6 |
| Spanyolország1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 9434 | 9821 | 10 151 | 10 365 | 10 653 | 10 934 | 11 3893 | 11 743 | 11 987 | 11 721 |
| % | 64,2 | 63,3 | 62,9 | 62,3 | 61,6 | 60,8 | 60,0 | 59,5 | 58,9 | 57,9 |
| Nő | 5256 | 5685 | 5996 | 6265 | 6643 | 7037 | 70843 | 8005 | 8362 | 8537 |
| % | 35,8 | 36,7 | 37,1 | 37,7 | 38,4 | 39,2 | 40,0 | 40,5 | 41,1 | 42,1 |
| Portugália1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 2721 | 2777 | 2819 | 2825 | 2797 | 2789 | 2765 | 2790 | 2789 | 2797 |
| % | 55,3 | 55,2 | 55,0 | 54,9 | 54,5 | 54,4 | 54,0 | 54,1 | 54,0 | 53,8 |
| Nő | 2201 | 2256 | 2302 | 2321 | 2331 | 2339 | 2357 | 2370 | 2380 | 2401 |
| % | 44,7 | 44,8 | 45,0 | 45,1 | 45,5 | 45,6 | 46,0 | 45,9 | 46,0 | 46,2 |
| Görögország1, 2, 3 | ||||||||||
| Férfi | 2554 | 2578 | 2589 | 2623 | 2666 | 2680 | 2706 | 2726 | 2762 | – |
| % | 63,2 | 62,9 | 63,3 | 62,6 | 62,2 | 61,9 | 61,8 | 61,2 | 61,1 | – |
| Nő | 1486 | 1520 | 1521 | 1568 | 1621 | 1650 | 1676 | 1727 | 1758 | – |
| % | 36,8 | 37,1 | 36,7 | 37,4 | 37,8 | 38,1 | 38,2 | 38,8 | 38,9 | – |
| Svédország1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 2121 | 2167 | 2203 | 2197 | 2191 | 2186 | 22253 | 2273 | 2390 | 2422 |
| % | 52,1 | 52,1 | 52,0 | 51,8 | 51,7 | 51,9 | 52,2 | 52,4 | 52,6 | 52,7 |
| Nő | 1946 | 1992 | 2036 | 2047 | 2043 | 2027 | 20383 | 2067 | 2150 | 2171 |
| % | 47,9 | 47,9 | 48,0 | 48,2 | 48,3 | 48,1 | 47,8 | 47,6 | 47,4 | 47,3 |
| Dánia1, 2 | ||||||||||
| Férfi | – | 1458 | 1456 | 1449 | 1448 | 1452 | 1456 | 1482 | 1476 | 1497 |
| % | – | 53,6 | 53,4 | 53,4 | 53,8 | 53,4 | 53,3 | 53,2 | 53,1 | 53,0 |
| Nő | – | 1264 | 1269 | 1266 | 1245 | 1269 | 1277 | 1304 | 1303 | 1330 |
| % | – | 46,4 | 46,6 | 46,6 | 46,2 | 46,6 | 46,7 | 46,8 | 46,9 | 47,0 |
| Írország1, 2 | ||||||||||
| Férfi | 947 | 990 | 1014 | 1026 | 1039 | 1065 | 1113 | 1167 | 1202 | 1187 |
| % | 59,5 | 59,2 | 59,1 | 58,3 | 58,0 | 58,0 | 57,6 | 57,7 | 57,2 | 56,3 |
| Nő | 644 | 681 | 703 | 734 | 751 | 770 | 818 | 855 | 900 | 922 |
| % | 40,5 | 40,8 | 40,9 | 41,7 | 42,0 | 42,0 | 42,4 | 42,3 | 42,8 | 43,7 |
| Norvégia1 | ||||||||||
| Férfi | 1209 | 1212 | 1214 | 1210 | 1198 | 1201 | 1211 | 12512 | 1289 | 1332 |
| % | 53,5 | 53,4 | 53,3 | 52,9 | 52,8 | 52,8 | 52,9 | 53,0 | 52,8 | 52,8 |
| Nő | 1050 | 1057 | 1064 | 1076 | 1071 | 1074 | 1078 | 11112 | 1154 | 1192 |
| % | – | – | – | – | 47,2 | 47,2 | 47,1 | 47,0 | 47,2 | 47,2 |
| Svájc1, 2, 3 | ||||||||||
| Férfi | 2157 | 2172 | 2190 | 2175 | 2177 | 2173 | 2172 | 2214 | 2259 | 2289 |
| % | 55,9 | 56,0 | 55,6 | 54,9 | 54,9 | 54,9 | 54,7 | 54,7 | 54,8 | 54,1 |
| Nő | 1705 | 1707 | 1748 | 1790 | 1780 | 1780 | 1802 | 1837 | 1803 | 1940 |
| % | 44,1 | 44,0 | 44,4 | 45,1 | 45,1 | 45,1 | 45,3 | 45,3 | 45,2 | 45,9 |
N: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Beleértve a fegyveres erőt és a sorkatonákat (Included armed forces and conscripts); 3 Május (May); 4 2002-őt megelőzően: április (Prior to 2002: April); 5 Március (March); 6 Módosított módszertan, az adatok nem hasonlíthatóak össze (Methodology revised; data not strictly comparable)
F: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over)
O: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Beleértve a sorkatonákat (Excluding conscripts); 3 Módosított módszertan, az adatok nem hasonlíthatóak össze (Methodology revised; data not strictly comparable)
B: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Beleértve a hivatásos katonákat (Including professional army); 3 Június (June)
Sp: 1 16 és 74 év közöttiek (Person aged 16-74 years); 2 Kivéve a kötelező katonai szolgálatot (Excluding compulsory military service); 3 Módosított módszertan, az adatok nem hasonlíthatóak össze (Methodology revised; data not strictly comparable)
P: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Az adatok nem megbízhatóak a variációs koefficiens nagyobb, mint 20% (Data not reliable; coefficient of variation greater then 20%)
G: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Második negyedév (Second quarter); 3 Kivéve a sorkatonák (Excluding conscripts)
Sv: 1 15 és 74 év közöttiek (Person aged 15-74 years); 2 Beleértve a hivatásos katonai hadsereget, kivéve a kötelező katonai szolgálatot (Including professional army; excluding compulsory military service); 3 Módosított módszertan, az adatok nem hasonlíthatók össze (Methodology revised; data not strictly comparable)
D: 1 Beleértve a fegyveres erőt és a sorkatonákat (Included armed forces and conscripts); 2 15 és 66 éves közöttiek (Persons aged 15 to 66 years)
Í: 1 15 év felettiek (Persons aged 15 years and over); 2 Második negyedév (Second quarter)
N: 1 15 és 20 év közöttiek (Persons aged 15 to 74 years); 2 2006-ot megelőzően: 16 és 74 év közöttiek (Prior to 2006: persons aged 16 to 74 years)
Svájc: 1 Civil foglalkoztatott munkaerő (Civilian labour force employed); 2 Beleértve a katonákat és a szezonális határőröket (Excluding armed forces and seasonal border workers); 3 Második negyedév (Second quarter)
Forrás: http://laborsta.ilo.org/STP/quest
| 2. táblázat | ||||||||||||
| A nők aránya a felsőoktatásban az Európai Unió országaiban | ||||||||||||
| Ország | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 |
| Ausztria | 51 | 51,8 | 52,7 | 53 | 53,3 | 53,7 | 53,8 | 53,7 | 53,3 | 53,2 | 53,1 | 53,4 |
| Belgium | 52,3 | 52,8 | 53,1 | 53,3 | 53,8 | 54,4 | 54,7 | 54,9 | 55 | 54,8 | 55,2 | 55,3 |
| Bulgária | 57,3 | 56,3 | 54 | 52,8 | 52,5 | 52,1 | 53,5 | 53,7 | 55,3 | 55,6 | 55,5 | 55,1 |
| Ciprus | 57,1 | 58 | 54,8 | 49,5 | 47,9 | 52 | 50,9 | 50,1 | 49 | 46,8 | 46,1 | 49,8 |
| Csehország | 49,8 | 50,1 | 51,2 | 50,7 | 51,2 | 52,6 | 53,8 | 54,7 | 55,5 | 56,5 | 56,8 | 57,2 |
| Dánia | 56,9 | 56,5 | 57,5 | 57,9 | 57,9 | 57,4 | 57,4 | 57,6 | 58 | 58,2 | 58,1 | 57,6 |
| Egyesült Királyság | 53,9 | 54,5 | 55,2 | 55,9 | 57 | 57,2 | 57,3 | 57,2 | 57,2 | 57 | 56,6 | 56,4 |
| Észtország | 58,5 | 60,1 | 61,5 | 61,5 | 61,8 | 61,5 | 61,6 | 61,1 | 61,7 | 61,9 | 60,9 | 59,7 |
| EU (27 ország) | 53,5 | 53,9 | 54,4 | 54,5 | 54,8 | 54,9 | 55,1 | 55,2 | 55,3 | 55,5 | 55,4 | 55,2 |
| Finnország | 53,7 | 53,9 | 54,1 | 53,5 | 53,4 | 53,6 | 53,9 | 54 | 54,2 | 54 | 53,8 | 54 |
| Franciaország | 54,2 | 54,1 | 54,8 | 55 | 55 | 55,2 | 55,3 | 55,3 | 55,2 | 55,2 | 55 | 54,8 |
| Görögország | 50 | 51,1 | 51,2 | 51 | 51,7 | 51,1 | 50,9 | 50,4 | 50,1 | : | 49,8 | 49,3 |
| Hollandia | 50 | 50,5 | 50,7 | 51 | 50,9 | 51 | 51,1 | 51,5 | 51,7 | 51,8 | 51,8 | 51,8 |
| Horvátország | : | : | : | 53,2 | 53,7 | 53,8 | 54,1 | 54,1 | 54,6 | 55 | 56,3 | 57,3 |
| Írország | 54,1 | 54,7 | 55,1 | 55,7 | 55,2 | 54,9 | 55,1 | 55,2 | 54,2 | 53,9 | 52,4 | 51,7 |
| Lengyelország | 57,5 | 58 | 57,9 | 57,8 | 57,6 | 57,5 | 57,4 | 57,4 | 57,6 | 57,9 | 59,2 | 59,9 |
| Lettország | 63,4 | 61,8 | 61,5 | 61,7 | 62,3 | 63,2 | 63,3 | 63,9 | 64,4 | 63,7 | 62,7 | 61,1 |
| Litvánia | 60 | 59,8 | 60,5 | 60 | 60 | 60,1 | 59,9 | 60 | 59,9 | 59,2 | 59,4 | 59 |
| Luxemburg | : | : | : | 53,3 | : | : | 51,6 | : | : | : | 51,9 | 52,1 |
| Magyarország | 53,9 | 54,8 | 55,3 | 56,7 | 57,3 | 58,4 | 58,5 | 58,3 | 58 | 56,8 | 56,5 | 55,9 |
| Málta | 53,3 | 54,8 | 56,9 | 56,9 | 55,9 | 56,3 | 57 | 57,4 | 57,9 | 56,5 | 56,3 | 56 |
| Németország | 48,1 | 48,7 | 49 | 49,5 | 49,4 | 49,6 | 49,7 | 49,7 | 49,7 | 51,4 | 51,3 | 50,6 |
| Olaszország | 55,5 | 56 | 56,2 | 56,2 | 56,2 | 56,6 | 56,9 | 57,2 | 57,4 | 57,7 | 57,6 | 57,6 |
| Portugália | 56,5 | 57 | 57 | 56,6 | 56,1 | 55,7 | 55,2 | 54 | 53,5 | 53,4 | 53,3 | 53,4 |
| Románia | 51,8 | 53,5 | 54,4 | 54,3 | 54,8 | 54,6 | 55,4 | 56,1 | 56,3 | 56,3 | 56,4 | 56 |
| Spanyolország | 52,9 | 52,5 | 53,1 | 53,1 | 53,8 | 53,7 | 53,9 | 54 | 54 | 54,1 | 53,9 | 53,9 |
| Svédország | 58,2 | 59,1 | 59,5 | 59,6 | 59,6 | 59,6 | 59,6 | 59,9 | 60,3 | 60,1 | 59,4 | 59,1 |
| Szlovákia | 50,4 | 51,3 | 52,1 | 53,1 | 54,1 | 55,3 | 57,7 | 58,9 | 60,3 | 60,5 | 59,7 | 59,6 |
| Szlovénia | 56,1 | 56,1 | 57,5 | 56,2 | 56,9 | 57,8 | 58,4 | 58,3 | 58,1 | 58 | 57,8 | 60,6 |
Forrás: Eurostat, 2013
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tps00063
Néhány Európai Unión kívüli ország adata összehasonlításra ad lehetőséget, amelyek közül elsősorban az Amerikai Egyesült Államok emelhető ki, ahol viszonylag stabilan 56-57 százalék körüli a felsőoktatásban tanuló nők aránya. Izlandon, Norvégiában 60 százalék fölötti, Svájcban 49-50 százalék közötti, míg Törökországban és Japánban a legalacsonyabb, 45-46 százalék körül változik (3. táblázat).
Az Európai Unión belül a nők és a férfiak felsőoktatási szakterületenkénti aránya az előzetes várakozásoknak teljes mértékben megfelel (4. táblázat). 2010-ben az Unió 27 tagországában két szakterületen a nők dominanciája érvényesül, az egészségügy és gondozásnál 74,0 százalék, a humán tudományok és művészetnél 65,4 százalék a részesedésük. Ezzel szemben a mérnöki és műszaki tudományoknál 25 százalékot, a matematikai és informatikai tudományoknál 37,6 százalékot képviselnek. Jelentős többségben vannak a nők a társadalomtudományok, a gazdaság és a jog területén (58,3 százalék) és a nem elhanyagolható méretű (az összes hallgató 9 százalékát kitevő) nem részletezett egyéb szakterületen (73,5 százalék). Mind a szolgáltatásokhoz kapcsolható képzésben, mind az agrár és állatorvosi tudományoknál az országok megközelítően azonosak (49,4 és 49,4 százalék).
A statisztikai adatok egyértelműen az előzetes feltételezést igazolják, a nők függetlenségi igénye az egzisztenciális függetlenséghez kapcsolódik, ami a tanulási lehetőség kihasználásához vezetett.
3. táblázat
| A nők aránya a felsőoktatásban az Európai Unión kívüli országokban | ||||||||||||
| Ország | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 |
| Izland | 61,9 | 62,7 | 63,2 | 63,7 | 64,5 | 64,9 | 64,3 | 64,1 | 64,4 | 64,3 | 63,4 | 62,2 |
| Japán | 44,9 | 44,9 | 45,1 | 45,6 | 45,8 | 45,9 | 45,7 | 45,6 | 45,7 | 45,8 | 45,9 | 46 |
| Norvégia | 58,4 | 59,2 | 59,6 | 59,7 | 59,6 | 59,6 | 59,7 | 60,2 | 60,8 | 61,1 | 60,8 | 60,3 |
| Svájc | : | : | 43,3 | 44,2 | 44,9 | 46 | 46,9 | 47,6 | 49,3 | 49,7 | 49,2 | 49,2 |
| Törökország | 39,8 | 40,8 | 41,4 | 41,3 | 41,4 | 41,9 | 42,4 | 42,6 | 43,1 | 43,6 | 44,4 | 45,2 |
| USA | 55,8 | 55,9 | 56,3 | 56,6 | 57,1 | 57,2 | 57,4 | 57,3 | 57,2 | 57,1 | 57,1 | 57 |
Forrás: Eurostat, 2013
| 4. táblázat | ||||
| Nők és férfiak a felsőoktatásban szakterületenként az EU tagállamaiban (2010) | ||||
| Férfi | Nő | Férfi | Nő | |
| Összesen | 8 850 | 10 997 | 44,6% | 55,4% |
| Társadalomtudományok, gazdaság, jog | 2 812 | 3 937 | 41,7% | 58,3% |
| Mérnöki, műszaki tudományok | 2 147 | 717 | 75,0% | 25,0% |
| Egészségügy, gondozás | 704 | 2 001 | 26,0% | 74,0% |
| Humán tudományok, művészet | 838 | 1 586 | 34,6% | 65,4% |
| Matematika, számítástudomány | 1 246 | 750 | 62,4% | 37,6% |
| Szolgáltatások | 406 | 395 | 50,6% | 49,4% |
| Agrár, állatorvos | 177 | 173 | 50,6% | 49,4% |
| Egyéb | 519 | 1 438 | 26,5% | 73,5% |
Forrás: Eurostat, 2013
[1] A részmunkaidőben dolgozók besorolása vitatható is lehet, mert a részmunkaidő mértéke szerint nem elhanyagolható eltérő hatások adódhatnak. Ettől a problémától azonban tekintsünk el.
[2] Az első világháború becsült katonai vesztesége 10 millió halott és 20 millió súlyos sérült, a közvetlen polgári áldozatok száma 10 millió, és 20 millió ember halt meg a háború okozta járvány és éhínség következtében (Cameron, 1994. 409. oldal).