(Társszerző: Kocsis Dorottya) Arany János ifjúkori műve A ványai juhbehajtás 1954-ben jelent meg Pap Károly: Arany egy zsengéje A dévaványai juhbehajtás című rövid írásában, és itt először olvasható az Arany Jánosnak tulajdonítható költemény. Közismert volt, hogy Arany korai írásait megsemmisítette. Még Az elveszett alkotmány is zavarta költői hiúságát, de pályázati nyertesként megjelenve letagadni és eltüntetni nem lehetett. Feltételezhető, a család – a fia, Arany László és fia özvegyének férje, Voinovich Géza irodalomtörténész – Arany János iránti tiszteletből igyekezte tagadni a költő szerzőségét. Velük szemben a barátok, az ismerősök, a költőt szeretők valamennyien szerzősége mellett érveltek, mégpedig elfogadható bizonyítékokkal, stíluselemzéssel, apró hivatkozásokkal, személyes kapcsolatokkal.

Elsőként Péchy Imrét kell említenünk, aki apjára hivatkozva írja: „Apám említette, hogy ő már régen ismeri Aranyt, s ennek bizonyítására két kéziratban levő költeményét is mutatta neki; az egyiknek czíme ’Ványai Juhbehatás’, Kisfaludy Sándor Regéi mértékben irva, melyet Arany Szalontán irt, egy másik költemény Gabuz Istók halálára készült. Az első költemény hosszú, 200 versszakos, a második rövid és töredék.” (Reform. 70. szám. 1874. március 12. csütörtök) Ráadásul Péchy leírja, Arany László több ízben meglátogatta apját, aki megmutatta Arany János által írott két rendbeli művet. Arany László lemásolta őket, megmutatta „koszorus költő apjának, aki már akkor egészen megfeledkezett ezen két ifjukori verséről, s ké(s)zszoritását küldte apámnak …” (Reform. u. o.)

Másodikként Arany sógora, Ercsey Sándor Dévaványai juhbehajtás címen emlegeti a verset. (Ercsey Sándor: Arany János életéről. Budapest, 1883). Fontosabb Kéky Lajos tanulmánya. „Többet mondhatunk másik tréfás költeményének, a Dévaványai juhbehajtásnak tárgyáról. Újabban a Kisújszállással szomszédos Karcagról előkerült egy hasonló cimű költemény, amely igen nagy valószinűség szerint Aranyé; de ha nem is bizonyulna az övének, legalább felvilágosítást nyújt arra nézve, hogy mi lehetett Arany elveszett költeményének tárgya. Nagyon valószinüvé teszi, hogy még Kisujszálláson irta Arany, az is, hogy a Kúnság és Sárrét faluihoz fűződő csufolódó anekdoták egyikét dolgozta fel benne. A 76 hétsoros strófából álló költemény tartalma a következő.” (Kéky Lajos: Arany János pályakezdése. In: Beöthy-Emlékkönyv 1908. 325. o.) És végül egy oldalon 42 sorban a költemény összegző leírása és a szerző értelmezése olvasható.

Az 1954-es első publikus szövegközlés előtti időszakból meg kell említeni Szeremley Barna első (1904) és második (1908) tanulmányát. (Reliqviák egy nagy és egy kis költő életéről. Protestáns Képes Naptár az 1909-ik évre). Összegzés helyett elegendő Szilágyi Mártonra hivatkoznunk, aki ezt nemrég megtette. (Szilágyi Márton: „Mi vagyok én” Arany János költészete. Kalligram, 2017. 48-50. o.)

Szeremleyt követően majd ötven év múlva Voinovich Géza szerkesztésében megjelent Arany János összes művei, amelynek VI. kötetének alcíme Zsengék. Töredékek. Rögtönzések. (Akadémia Kiadó, Budapest, 1952.) A kötet Függelékében a 199. oldalon 6. pontban olvasható utalás A dévaványai juhbehajtás című 76 hétsoros strófájából álló Csokonai Béka-egér harcára hasonló módon írt versre. Néhány mondatos utalás a korábbi publikációkra található, a szerkesztő említi a másolatok megsemmisülését, de Arany szerzőségét nem vitatja. A Függelék olvasata szerint Arany János ifjúkori költeményét az Arany-összes nem tartalmazhatja, mert szövege nem ismert.

1954-ben megjelent Pap Károly szövegismertetése, ami a költeményhez kapcsolódó diskurzust fellobbantotta és két évenként megjelent egy-egy vitacikk, majd a sorozat megszakadását követően 2017-ben Szilágyi Márton Tanulmánykötetének egyik írása lezárta.

Dénes Szilárd több tényt felsorol, de dolgozatában a hangsúlyos rész A ványai juhbehajtás és Az elveszett alkotmány részletekbe menő összehasonlítása, amelynek alapján határozottan kijelenti, semmi kétség nem merülhet fel Arany szerzőségével kapcsolatban. (Dénes Szilárd: Arany Jánosnak A ványai juhbehajtás című ifjukori verses krónikájáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1956 2. sz.)

Ágotai László cikkében egyetért Dénes Szilárddal és néhány kiegészítő összehasonlítással megerősíti azon véleményt, A ványai juhbehajtás az ifjú Arany János műve (Ágotai László: „A dévaványai juhbehajtás” szerzőségének kérdéséhez. Jászkunság. 1958. 1.2. sz.).

Ugyancsak Arany műveként írta le véleményét Győrffy Lajos („A dévaványai juhbehajtás”-hoz. Jászkunság 1960. 3. sz.) és Szilágyi Ferenc (Az epikus Arany indulása és Csokonai. Irodalomtörténeti Közlemények 1965. 1. sz.). Szilágyi Márton tanulmánya (A dévaványai juhbehajtás. in: „Mi vagyok én?” Arany János költészete. Kalligram, 2017) a megjelent írások szintézisét adja, Arany szerzőségével egyetért. Egyetlen cikk cáfolja Arany művekénti elismerését (Bereczki Imre: A dévaványai juhbehajtás és költője. Irodalomtörténeti Közlemények. 1965. 6. sz.), aki egy irodalomból ismeretlen szerzőre voksol, de semmiféle ténybeli bizonyítékot érvként nem tud felhozni.

A sikert a mai álláspont igazolja, a vers Arany János összes műveinek része, ma már az Arany összesek is közlik. Már 1966-ban a Helikon kiadásában megjelent Arany János összes költeményei (Keresztury Dezső és Keresztury Mária gondozásában) is tartalmazza, igaz, hogy csak az „Aranynak tulajdonított versek” alcím alatt és „állítólag ifjúkori verse” megjegyzéssel.

Az irodalomtörténészek mindent leírtak a korai másolatok sorsáról, a másolatok tulajdonosairól, így onnan tudhatjuk, hogy azok egy kivétellel megsemmisültek. Az egy az a példány, amelyet Beöthy Zsolt lánya az édesapa hagyatékából Pap Károlynak adott, aki azt az Irodalomtörténeti Közleményekben megjelentette. (1954/1. sz.) Pap Károly cikkének utolsó mondatában közli: „A kéziratot a cikk megjelenése után a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárában fogjuk elhelyezni”. (i.m. 79. o.) Pap Károly 1954-ben a költeményt megjelentette, abban az évben meghalt és tudomásunk szerint az MTA Könyvtárának Kézirattárában a másolat nem található.

Az azóta megjelent írások szerzőinek egyike sem tud a másolat fellelhető helyéről és sorsáról. Írásunk megjelentetésének indoka egyértelmű. A nyilvánosan megjelent 1954 utáni írások mindegyikét elolvastuk, melyek alapján levontuk következtetésünket: többen, többször az összes ismert tényt és az azokból adódó lehetőségeket megírták. Az újdonság, a másolat még meglévő, feltételezhetően egyetlen példánya került meg.

Minden kétséget kizáróan állíthatjuk, példányunk a Pap Károly által forgatottal és hivatkozottal azonos. Talán a tanulmánya megjelenését követően korai halála akadályozta Pap Károlyt ígéretének teljesítésében, vagy ismeretlen módon elkallódott, így nem került az MTA könyvtár kézirattárába.

A másolat útját nem ismerjük, nem ismerhetjük, csupán az utolsó lépésről tudunk, valaki kínálta és éltünk a lehetőséggel anélkül, hogy a történteket akkor még ismertük volna.

Ki volt az eladó? – nem tudjuk, számunkra ennek jelentősége nem volt. A megjelent és az elolvasott tanulmányokban fellelhető nevek alapján feltételezésünk lehet, de bizonyítékunk nincs.

Mi bizonyítja, hogy Pap Károly példánya került elő?

1. Először is a költemény szóról-szóra, betűről-betűre a kipontozott hiányokkal azonos.
2. Pap Károly írja: ”A kézirat 32 lapnyi, nyolcadrétalakú füzetben maradt ránk, melyből a versre 26 lap, a két – első és utolsó – levél pedig a borítékra esik. Papírja fehér, ú.n. >>miniszter papíros<<, de ma már kissé elsárgult s rajta az írás rozsdaszínűvé vált. A másolója mindenesetre műveltebb kéz, ami nemcsak a betűvetésén és ortográfiáján, hanem a latin szavak helyesírásán is meglátszik. (i.m. 78. oldal)
3. Példányunk is 32 lapos, nyolcadrét alakú füzet, a vers 26 lapos. Az írás rozsdabarna, az íráskép szép, a helyesírás pontos. A papír sárgult, de arról, hogy ún. miniszteri papír-e, csak egy szakértőre hivatkozhatunk, aki szerint az említett papírfajta egy írópapír márkanév, amelyet leginkább hivatalok, minisztériumok, intézmények vásároltak. Perdöntő bizonyíték, hogy az utolsó versszak után közvetlenül kék tintával négy soros utólagosan beírt, de később kikapart bejegyzés helye látható. A kaparás (?), a vegyi anyagú marás (?) ellenére néhány szó kiolvasható:

…………………………………………………………

… örök ………… küldi ………………………….

ha ………… Pap Károly ny. egyet ………….

tanár …………………… 1954. szept. 14-én

Egy lényeges megjegyzésünk van. A Pap Károly adta verscím furcsa. A közölt költemény címe a birtokunkban lévő példány szerint A ványai juhbehajtás. Pap publicisztikájának címében és a szövegben címként A dévaványai juhbehajtás szerepel. Ezt követően általában ványai helyett a dévaványai jelzőt használták a későbbi szerzők, erre hivatkozik a legutóbbi Arany-tanulmány szerzője, Szilágyi Márton is (2017). Véleményünk egyértelmű, tiszteletben kell tartani a másolatot készítő(k) feltételezhetően szöveghű írásait, aki(k) a költő által adott címet írta(k) az előkerült példányra.

Más irányú közelítés is a ványai és nem a dévaványai címválasztás mellett szól. Többen, köztük Dénes Szilárd (1956) is a költemény Arany János szerzősége melletti érvként analógiát találnak Az elveszett alkotmány művével. Abban sem egy megye életét gúnyolja, hanem az ország egészében zajló pártküzdelmeket. A juhbehajtásnál miért akarná kizárólag a dévaványai helyi közigazgatás irányítóit nevetségessé tenni ahelyett, hogy viselkedésüket általános jelenségként írja le? A szépirodalmi művek majd’ mindegyikében nem egy konkrét helyen és konkrét időben játszódó történetek olvashatók. Az író, a költő többet akar, mint a szomszéd falu elöljáróját kigúnyolni.

S hogy ki kaparta ki a beírást, amit Pap Károly írhatott, nem tudjuk, csak vélelmezhetjük, a füzet eladója lehetett, aki nem akarta, hogy elolvasása találgatásra adjon alkalmat. A lényeg, az elveszettnek hitt „eredeti” másolat előkerült. A példány Kéky Lajoséval azonos lehet, aki, hibásan szintén 76 versszakot ír, holott a helyes szám 75, mert egy helyen elszámolták és így a 66. szám kimaradt.

Irodalomjegyzék:

1. Péchy Imre (1874): Ványai juhbehajtás. Reform c. politikai napilap.
2. Ercsey Sándor (1883): Arany János életéből. Budapest, 1883.
3. Kéky Lajos (1908): Arany János pályakezdése. In: Beöthy-Emlékkönyv. 1908.
4. Szeremley Barna (1908): Reliquiák egy nagy költő és egy kis költő életéről. Protestáns Képes Naptár az 1909-ik évre.
5. Arany János Összes művei. VI. kötet. Függelék. Helikon, 1952.
6. Arany János összes költeményei. Helikon, 1966.
7. Pap Károly (1954): (cím) Irodalomtörténeti Közlemények. 1954/1. sz.
8. Dénes Szilárd (1956): Arany Jánosnak a ványai juhbehajtás című ifjúkori verses krónikájáról. Irodalomtörténeti Közlemények 1956/2. sz.
9. Ágotai László (1958): „A dévaványai juhbehajtás” szerzőségének kérdéséhez. Jászkunság 1958/1-2. sz.
10. Győrffy Lajos (1960): „A dévaványai juhbehajtás”-hoz. Jászkunság 1960/3. sz.
11. Bereczki Imre (1962): A dévaványai juhbehajtás és költője. Irodalomtörténeti Közlemények 1962/6. sz.
12. Szilágyi Ferenc (1965): Az epikus Arany indulása és Csokonai. Irodalomtörténeti Közlemények 1965/1 sz.
13. Szilágyi Márton (2017): „Mi vagyok én?” Arany János költészete. Kalligram, 2017.

(Kortárs, 2022. április)