(Társszerző: Csányi Attila) Gyakorlati megoldások a paraszti önállóság és a versenyképesség egyidejű javítására címmel 2010. november és 2012. január között tíz civil szakértő folytatott vitát: Ádám János, Bánfi Tamás, Bárány László, Baumstark Mihály, Csányi Attila, Heimann Zoltán, Hortobágyi T. Cirill, Kürthy Gábor, Szabó József, Szabó László. A viták időpontja és helyszíne: Agárd, 2010. november; Boly, 2011. május; Pannonhalma, 2011. november; Szekszárd, 2012. január. A tanulmányban a vitákban elhangzott többségi véleményt írtuk le.

Bevezető

Széles szakmai körben elfogadott nézet szerint a következő évtizedben a világgazdaság stratégiai céljai közül kiemelkedik az élelmiszer-gazdaság, az édesvíz-gazdálkodás és a környezetgazdálkodás. A rendkívüli szélességű és mélységű változásokat kikényszerítő okok:

• A világ élelmiszer-fogyasztásában robbanásszerű átalakulás várható, amihez az élelmiszer-gazdaság igazodni fog. Elsősorban Kínából, Indiában és a többi délkelet-ázsiai országokban (mintegy hárommilliárd fogyasztó), másodsorban más országokban is (Oroszország, Mexikó, Brazília több mint négyszázmillió fogyasztó) az egy főre jutó jövedelem növekedésével a növényi helyett az állati eredetű táplálék gyors ütemben emelkedni fog. Csupán az áttérés négy-tízszeres mennyiségű növényi biomassza-felhasználással jár. A jelenlegi terméshozamok alapján a többlettakarmány 175 millió hektár szántóföldet igényel.
• A növekvő takarmányigényhez szükséges szántóföldterületet az energiahordozók előállításához felhasznált biomassza (kukorica, repce) növekvő termelése, a lebomló keményítőből előállított csomagoló anyagok alkalmazásához szükséges termelés, valamint az infrastrukturális és más fejlesztések területigénye, az ésszerűtlen mezőgazdasági használat folyamatosan, szinte napról-napra csökkenti a termőföld mennyiségét.

A nyitott magyar gazdaság hosszú távú gazdaságfejlesztési célkitűzései csak a világgazdaság termelési és fogyasztási szerkezetéhez igazodhatnak. Az igazodás nem csupán célszerű, hanem kényszerű. A magas termőföld arány, az öntözésre alkalmas édesvíz, a fűtésre felhasználható termálvíz, valamint a részben szakképzetlen munkavállalói igény meghatározó szempont. Félrevezető a még szakmai körökben is elterjedt statisztikai adat emlegetése, miszerint a mezőgazdaság hozzáadott érték termelése (GDP) csupán 4 százalék körüli. Elfeledkeznek a feldolgozóiparon, a kereskedelmen, a vendéglátáson és a szállításon belüli részesedésről. Az élelmiszert nemcsak meg kell termelni, hanem tárolni, feldolgozni, szállítani és értékesíteni is kell, amíg azt a fogyasztó elfogyaszthatja. Így együtt, nem elfeledkezve a közeljövőben várható élelmiszerkereslet növekedésről, az agrárium a nemzetgazdaság meghatározó ágazata, fejlesztése alapvető nemzeti érdek.

A magyar mezőgazdaság egyetlen ágazata sem tartozik a világ – sőt, Európa – élmezőnyébe már bő két évtizede. Hazánk élelmiszer kivitele ugyan még mindig több mint a behozatal, az élelmiszergazdaság exportteljesítménye valójában erőtlen, az erőteljes importtal szemben  a belföldi piacok megtartása is már veszélybe került. Sokat vártunk az EU tagságtól, remélve, hogy a magyar mezőgazdaság a csatlakozás egyértelmű nyertese lesz, mert jelentősen növekszik támogatottsága és új piaci csatornák is megnyílnak előttünk. Várakozásaink csak részben teljesültek, amiért leggyakrabban a régi és az új tagországok támogatottsági szintje közötti különbséget, a nemzetközi élelmiszerforgalmazó láncok agresszív hazai piacszerzését kárhoztatjuk.

A régi és az új tagországok közötti támogatottsági szint különbsége ugyan tény, de nem sorsdöntő. Mezőgazdasági üzemeink hátránya a gazdasági hatékonyságban, a jövedelmezőségben akkor is kimutatható, ha a mai teljesítményüket a régi tagországok támogatási szintjére átszámoljuk. Ha ezt nem ismerjük el (fel), a támogatás kiegyenlítődésekor sem tartunk majd előrébb, ha csak „kivárunk”, nem javul a gazdák helyzete. Határozott, összehangolt és a termelőket összefogó lépésektől remélhetünk elmozdulást. Hazánkban is működnek termelői csoportok, termelői szervezetek és a gazdák egyéb szövetkezései, de tapasztalataink szerint, az utóbbi két évtizedben a piac és a támogatási rendszer együtt sem tudta sikerre vinni a termelők összefogását. A multinacionális kereskedelmi láncok viszont csak a méretükhöz igazodó nagy beszállítókkal létesítenek üzleti kapcsolatot, hasonlóan a külpiacokon jelen lévő kereskedelmi szervezetekhez. Mindkét piacon erős a verseny.

Vázlatos helyzetkép mezőgazdaságunkról és a főbb ágazatokról

Hazánk adottságai – mint ezt folyton hangoztatjuk – a mezőgazdasági termelés számára jók. Fel kell ismernünk ugyanakkor, nem annyira kedvezőek, hogy egyéb hátrányainkat, fogyatékosságainkat ellensúlyozzák. Hiába ízletesek, zamatosak gyümölcs- és zöldségféléink a gazdálkodóknál, ha a tárolási és szállítási adottságaink minőségromlást okoznak. Ha nem tudunk a piac igényeinek megfelelő mennyiséget és az elvárt ütemezés szerint szállítani, akkor a versenytársak termékeinek igényes kiszerelése miatt a vásárló (fogyasztó) nem a mi termékeinket választja.

A magyar élelmiszergazdaság nemzetgazdasági- és nemzetközi súlya évek óta csökken. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó hozzáadott értéktermelésünk a régi EU tagországok felét sem éri el. Korábbi önmagunkhoz képest is rosszul állunk, mezőgazdaságunk szinte minden ágazata visszaesett, jobb esetben stagnált az elmúlt két évtizedben. Szarvasmarha állományunk (számosállatban kifejezve) a két évtizeddel ezelőttinek csupán 41%-a, sertésállományunk 39%-a, juhállományunk 55%-a, tyúkfélék állománya pedig 51%-a. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó számosállat ez idő alatt éppen felére csökkent! Mezőgazdaságunk egyre kevesebb növényt tud „bőrben értékesíteni”.

Nem működnek, vagy nem jól működnek a termelők kapcsolatai egymás között, az eszközforgalmazókkal, a termékfelvásárlókkal, az élelmiszer-feldolgozókkal, a finanszírozási háttér sem tudatosan felépített. A mezőgazdaság fejlődési pályára állítása akkor lehet sikeres, ha nem önmagában, hanem társadalmi beágyazottságában kezeljük, számolva a munkahelyteremtő (megőrző) szerepével, a vidéki térségekre gyakorolt hatásaival, a természeti és egyéb erőforrásaink ésszerű hasznosításával, az élő környezeti kapcsolatával, miközben a termékeknek erős piaci pozíciót igyekszünk kiépíteni.

Élelmiszergazdaságunk nagy hátránya az élelmiszer-feldolgozó kapacitások állapota. Szinte minden szakágazatban jelentős a kapacitásfelesleg, ugyanakkor korszerű (költség-hatékonyan termelő, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, a terméket a piaci igények szerint kiszerelő-csomagoló) feldolgozó kapacitásokból hiány van. Ráadásul a kapacitások térbeli (földrajzi) eloszlása sem kedvező. Az agrárszakmák nem népszerűek a fiatalok körében, a felnőtt munkavállalók, a gazdálkodók sem érdeklődnek a szakmai képzések iránt, holott a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók (családi munkaerő) majd 90%-a nem rendelkezik semmiféle szakképzettséggel! A családi munkaerő mintegy 6%-a, az egyéni gazdaságok gazdaságvezetőinek alig 8%-a közép-, vagy felsőfokú végzettségű. A létező (működő) szaktanácsadási rendszer nem képes ellensúlyozni a képzettségbeli hiányosságokat.

Az élelmiszergazdaságot kedvezőtlen külső hatások is sújtják, példaként említhető a társadalmilag is súlyos gond, a vagyonbiztonság hiánya, ami a termelés jellegzetességei miatt egyre nagyobb extra költséget jelent a gazdálkodók számára, amit a piac nem ismerhet el.

Szántóföldi növénytermelés

A gabona és olajnövények javára szélsőségesen megváltozott a vetésszerkezet (az úgynevezett földalapú támogatási rendszernek is köszönhetően), a munkaigényes ágazatok és az úgynevezett kistermékek (bab, lencse, mák, szántóföldi gyümölcs és zöldségfélék) szinte kiszorultak a termelésből. Az állatállomány csökkenő takarmányszükséglete miatt a takarmánynövények (lucerna, lóhere) területe is lecsökkent. Az üzemek ragaszkodnak az említett vetésszerkezethez, mert ezáltal a gazdálkodás viszonylag egyszerű, kevésbé kockázatos, jól gépesíthető, és a gabonafélék révén viszonylag korán bevételhez jutnak, egyszóval ez a pillanatnyi érdekük.

A gazdálkodók termelési színvonala túlzottan eltérő. Elterjedt az ellenőrizhetetlen forrásból származó, vagy többszörösen utántermesztett vetőmag használata, a korszerűtlen géppark (vető-, növényvédő-, betakarító gépek), a szakértelem híján nem megfelelő növényvédelem és tápanyag-gazdálkodás. Mindezek következtében alacsony a hozam és nő a termelési kockázat. Kevés figyelmet fordítanak a betakarítás utáni tárolásra, amihez hiányoznak a megfelelő tároló létesítmények, gépek, és eszközök. A termékpályák mentén szerveződő szövetkezések (termelői csoportok, szövetkezetek), ugyan működnek, de ezeket a gazdák akkor veszik (vennék) komolyan, amikor már nincsenek egyéb értékesítési csatornák. A kisebb gazdaságok általában nem vezetnek nyilvántartást a ráfordításaikról, elvétve csináltatnak talajvizsgálatot, a termelési ráfordításokat nem a szakmai igények, hanem a pénzügyi lehetőségeik határozzák meg.

Zöldség- és gyümölcstermelés

A zöldség-gyümölcs termelés hazánk nagy múltú ágazata, mely magas kézimunkaigényével, technológia igényességével a mezőgazdaság legnagyobb foglalkoztatója. Az elmúlt 15-20 év agrárfejlesztési programjai – bár kommunikáció szintjén kiemelt területként kezelték a kertészetet-, mégsem nyújtottak lehetőséget technikai és technológiai fejlesztésekre, ami azt eredményezte, hogy a kertészeti ágazatok adottságaik ellenére nem állítanak elő olyan mennyiségű és minőségű eladható terméket, amit a piac igényel.

A zöldségtermelés vegyes képet mutat, egyes ágazatokban növekedett a termelés (csemegekukorica, zöldborsó, zöldpaprika, dinnye) másokban csökkent (vöröshagyma, paradicsom, fűszerpaprika), összességében a 20 évvel ezelőtti mennyiségi szinten (2,2 millió tonna) állunk. Jelentős a hozamingadozás, aminek oka az évjárati hatások (elsősorban aszály) mellett a technológia nem megfelelő színvonala, az öntözés alacsony aránya és a szaktudás hiányosságai. A zöldségtermelés nagy lehetősége lenne a termálvíz energetikai célú hasznosítása, ezt a lehetőséget azonban a jelenlegi szabályozási anomáliák miatt csak csekély mértékben tudjuk kihasználni.

A gyümölcságazatban majd minden fajból drasztikusan csökkent a termelés, almából fele, körtéből negyede, cseresznyéből és szilvából egyharmada a betakarított mennyiség a két évtizeddel ezelőttihez képest. Ültetvényeinkre már az EU csatlakozásunk idején is a kedvezőtlen korstruktúra (nagyon magas az idős ültetvények aránya) és ezzel összefüggésben az elavult faj- és fajtaszerkezet (uralkodó az alma, ezen belül a Jonathán fajta, az új, úgynevezett „piacos” fajtáknak csekély az aránya), továbbá az ugyancsak elavult termesztési technológia volt a jellemző. Átfogó ültetvényrekonstrukció azóta sem volt. A koros ültetvényeknél a növényvédelem és az ápolási költségek magasak, az élőmunka-felhasználás kevésbé hatékony, a hozamok alacsonyak és a termés minősége is csak részben felel meg az igényes piac követelményeinek (például: almatermésünk háromnegyede lé-alma minőségű, „jobb helyeken” ennek aránya 5% körüli).

Az ágazat lemaradásának a fentieken túl számos oka van, így a termelők a teljes vertikumból csak a termelés fázisában érdekeltek, a forgalmazásban és különösképpen a feldolgozásban már nem. Önállóan próbálnak megjelenni a piacon, de ismereteik a piac igényeiről és termékük piaci pozíciójáról hiányosak. A közbeiktatott kereskedelmi szervezeteket nem sikerült megszüntetni, ami szerepet játszik a feketekereskedelem magas arányának a fenntartásában. A TÉSZ-ek szerepe még mindig nem elég erős az értékesítésben, a termelők (gazdaságok) a gyenge szerződések miatt még mindig csak termékeik kisebb hányadát forgalmazzák ezeken a szervezeteken keresztül (gyümölcs 25 %-a, zöldség 20 %-a).

A zöldség-gyümölcs előállítás mind a termelés, mind a feldolgozás fázisában munkaigényes ágazat, így a vidéki foglalkoztatás szempontjából különösen fontos. Ellentmondást rejt magában a tény, hogy a képzett munkaerő hiánya, és a munkanélküliek alacsony munkavállalási hajlandósága miatt az ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal küzd.

Gyógynövénygyűjtés

Az agráriumon belül ugyan kisebb jelentőségű, de a foglalkoztatottság szempontjából nem elhanyagolható lehetőség a gyógynövény ágazat. Magyarország Európa egyik legnagyobb gyógynövény exportőre volt. 1990-ben Európában 100 ezer tonna szárított gyógynövény (drog) került a feldolgozókba, ebből mintegy 20 ezer tonna származott Magyarországról. Napjainkban a gyógynövények iránti igény nőtt, a feldolgozott drog mennyisége 140 ezer tonnára emelkedett, de ebből csupán 4,5 ezer tonna magyar eredetű. Magyarország piaci részesedése az 1990-es 14%-ról 2008-ban 3%-ra esett vissza az európai gyógynövénypiacon.

A hazai gyógynövényágazat (gyógynövénygyűjtés, gyógynövény-termesztés, gyógynövény-feldolgozás) egésze leépült, sajátosságai miatt különösen fájdalmas ez a gyógynövény gyűjtésénél. A gyógynövénygyűjtést lehet legegyszerűbben, leggyorsabban egyszóval leghatékonyabban a szakképzetlen és az alacsonyan szakképzett munkavállalók számára munkahelyteremtő tevékenységgé alakítani úgy, hogy még kötelező munkakezdési idő, kötelező időtartam, kötelező teljesítmény nélkül, egyszóval a munkavégző szabadságának a lehető legnagyobb fokú fenntartása melletti munkavégzést is lehetővé teszi.

Állattenyésztés

Az állománycsökkenés folyamatos, a háztáji-házkörnyéki állattartás veszített jelentőségéből. Ez a tendencia a települések urbanizálódása és a mezőgazdaságban érdekelteknél jelentkező nemzedékváltás miatt nem visszafordítható, sőt feltehetően gyorsulni fog. A mai falusi porták – kevés kivételtől eltekintve – nem alkalmasak árutermelő állattartásra (méret, tartási előírások, trágyaelhelyezés). Kevés az olyan modern telep, melyen nagy termelőképességű fajtákat tartanak. Jellemzően kedvezőtlenül alakulnak a teljesítési mutatók (szaporulat, felnevelési veszteségek, tömeggyarapodás), a termékkibocsátáshoz képest magasak a takarmány- és energiaköltségek, alacsony az élőmunka termelékenysége. A nagyobb állattartók legfeljebb csak a meglévő telepek modernizálásában gondolkodnak, új telep létesítését (a beruházást) kockázatosnak tartják. A kockázatot a saját termőföld hiánya jelenti, mert egyrészt nem teszi lehetővé a saját takarmánytermelést (az állattartás és takarmánytermelés jellemzően elkülönült egymástól), másrészt a trágyaelhelyezés előírásainak teljesíthetősége is bizonytalan.

A szarvasmarhatartásban a tejtermelés meghatározó, a húsmarhatartás a kisgazdaságok sajátossága. Tehéntejből és tejtermékekből már bő fél évtizede nettó importőrök lettünk, tejkvótánkat csak 85%-ban használjuk ki. Az állományszelekció révén általában jók a fajlagos tejhozamok, de a takarmányozásban, a takarmányhasznosulásban jelentős az elmaradásunk. Az anyatehenek életteljesítménye – ami a tenyésztésben tartásuk ideje alatt jelentkező borjak számát és a termelt tej mennyiségét jelenti – alacsony.

Az állattartáson belül a legnagyobb veszteséget a sertéstartásunk szenvedte el és nem csak a házkörüli tartás csökkenése miatt. A régi nagyüzemi telepek nagyobb hányada erősen elavult, állategészségügy kockázatuk nagyon magas, kis teljesítményre képesek, tenyészállományuk miatt magas színvonalú termelésre nem is alkalmasak. Ezeken a telepeken a szaporulati mutatók kifejezetten rosszak (az elvárhatóhoz képest akár 30%-kal is alacsonyabbak), magasak a felnevelési veszteségek (elhullás), és alacsonyak a tömeggyarapodási mutatók.

A fejlettebb sertéstartó országokban (Dánia, Hollandia) a tenyészállat nevelés és a hizlalás a gazdaságok szintjén különvált, míg nálunk nem. Az említett országokban egy-egy gazdaság csak hizlalással, vagy csak tenyészanyag, hízó alapanyag előállítással foglalkozik, egyrészt állategészségügyi okok miatt, másrészt mert így kihasználhatja a szakosodás előnyeit.

A baromfi ágazat árutermelő része –  elsősorban víziszárnyas tartás – viszonylag jól „átvészelte” az elmúlt két évtizedet. Az étkezési tojástermelés és brojlercsirke előállítás a közepes méretű üzemekben csökkent jelentősebben (az állattartók nem vállalták a szigorodó állatelhelyezési előírások többletköltségét). A tartástechnológia modernizálásra szorul, a tenyészanyag ellátás, a takarmányozás és az értékesítés koordinálása terén az ágazatnak vannak belső tartalékai, a kiterjedt szalmonellafertőzés visszaszorítása pedig elemi érdeke.

A juhászat a tartási igénye és az ágazat termékeinek piaci pozíciójában bekövetkezett változások miatt sajátos helyzetű ágazat. A gyapjú iránt mérsékelt az érdeklődés, a tejtermékek kereslete növekszik, a bárányhús erősen szezonális cikk. A juhászatot úgy emlegetik, mint a gyepre alapozható állattartó ágazatot. Gyepterületeinknek csak mintegy felét hasznosítjuk állattartással, másik fele gondozatlan terület. Az ágazat gyengébb pontjai a szaporulati mutatók és a termékértékesítés szervezése, de a tartási körülményekkel együtt járó munkafeltételeket is egyre kevesebb hozzáértő szakember vállalja.

A fejlődési pályára állítás lehetősége és feltételei

Mezőgazdaságunk gyenge teljesítménye nem szükségszerű, a magyar élelmiszergazdaság akár 20 millió fő ellátására is képessé tehető, ami egyben jelentős exportképességet mutat. Az üzemek egy része -kisebb hányada – ma is kifejezetten jól működik, ami azt jelzi, hogy a hanyatlás és az eredménytelenség nem általános, a fejlődési pályára állítás nem reménytelen vállalkozás. A nemzetközi és a hazai piaci helytálláshoz azonban a versenyképes üzemek jóval nagyobb aránya szükséges.

A tőlünk fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban a mezőgazdaság folyamatos modernizálását tapasztaljuk, melyben – az adottságokra is tekintettel – a termelés humán feltételeinek (oktatás, szaktanácsadás) és a biológiai alapoknak a javítását (fajta, szaporító anyag), a technikai- technológia fejlesztést, a gazdák termelési eszközökkel való ellátást, az előállított mezőgazdasági termékek piacra juttatását összehangoltan kezelik. Egy ilyen rendszerben van létjogosultsága a kisvolumenű – akár egyedi termékeket előállító – kisgazdaságnak, a mérethatékonyság minden előnyét felmutató nagygazdaságnak és a szakosodott szervezetnek (együttműködésnek) is.

Ebből kiindulva hazánkban két egymással párhuzamos út kínálkozik:

• Az egyik az egyediségre, a különlegességre épít: lokális minőségi termelés, helybeni feldolgozás, főleg helybeni fogyasztás, illetve értékesítés. Működőképes a modell, de csak korlátozottan, becslésünk szerint a termőterület mintegy 10-15%-án számolhatunk vele.
• A másik az önálló gazdaságok integrálásán alapul: a különböző integrációkhoz a gazdaságok önként csatlakoznak és fegyelmezetten teljesítik az együttműködés feltételeit. Szervezettségével a versenyképesség növelését célozza meg.

Természetesen mindkét úton, mindenképp tekintettel kell lennünk a fenntarthatóság elvének követésére és az élő környezet megóvására.

Szervezési feladatok

A ma meglévő, de versenyképesnek nem tekinthető mezőgazdasági ágazatok mindegyikében lényegi változásoknak kell történni, ami csak az ágazati szereplők érdekei alapján képzelhető el, de az átszervezés és az új rendszer szervezése irányító egységet igényel, amelyek mielőbbi létrejöttét állami támogatás segítheti.

Az állami támogatás részben pénzt sem igényel: beletartozik egy hosszú távú, 20-30-40 éves vízió megfogalmazása arról, miként fog „kinézni a világ”, milyen szűkösségek (édesvíz, termőföld) várhatóak, milyen lesz az élelmiszerkereslet tendenciája stb. A hosszú távú, lépésekre bontott stratégiát ebbe a vízióba érdemes/kell beleágyazni. A nemzeti agrárstratégia létrehozásához széleskörű politikai és szakmai-ágazati konszenzusra van szükség. Rövid távú érdekek, a politikai kurzusváltások nem írhatják fölül ezt a konszenzust. Ne szépítsünk: rövid távon mindig lesznek vesztesek, így arra kell törekedni, hogy a hosszú távú előnyök e veszteségeket magasan fölülmúlják.

A támogatás másrészt pénzbeli, emiatt a külső, állami finanszírozás feltételévé lehet és kell tenni a vázolt hosszú távú stratégiához való alkalmazkodást. A stratégia ágazati szintű kivitelezését integrátor szervezetek oldhatják meg, azzal a megjegyzéssel, hogy az együttműködési formákat – és ebben az integrátorokat – nem lehet előre eldönteni, de az elveket, és a követelményeket igen. A számba vehető szervezeteket, továbbá a gazdákat, gazdálkodókat is lehet (kell) orientálni az egymásra találáshoz. Az integráló szervezeteknek általános, minden ágazatban érvényesítendő tennivalói (követelményei) és természetesen az egyes ágazatoknak sajátos igényei is vannak. (A hosszú távú stratégia lépéseit és a lehetséges szervezeti formákat érdemes Hollandia, Dánia, Lengyelország példáin tanulmányozni.)

Általános követelmények

• A termelés humán feltételeinek javítása. Érinti az iskolarendszerű képzést, a felnőtt továbbképzést és a szaktanácsadási rendszert (ez utóbbinál a szétaprózott rendszer összefogása, a felesleges struktúrák leépítése indokolt). Az integrációkban résztvevőkkel szemben alapvető követelmény, hogy az érintett termelési tevékenységekhez megfelelő képzettségi szinteket teljesítse, a képzésben (továbbképzésben) részt vegyenek.
• A biológiai alapok megújítása. Magas termelőképességű és kiváló minőség előállítására képes fajtákat (vetőmag, szaporító anyag, tenyészanyag) kell a  termelésbe állítani (ahol indokolt és lehetséges, a választás a hazai klimatikus viszonyaink és egyéb adottságaink alapján történjen).
• Technológiai modernizáció. Magába foglalja a termelést, a melléktermékek és hulladékok kezelését, az infrastruktúrát, a terméktárolást és szállítást egyaránt.
• Stabil piaci kapcsolatok kiépítése. A termékértékesítésnél és a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzésénél egyaránt szükséges, kihasználva a viszonylag nagy méretből-mennyiségből eredő lehetőségeket.

Integráló szervezetek, integrátorok a főbb ágazatokban

Szántóföldi növénytermelés. Olyan meglévő nagyméretű üzem, vagy újonnan létrehozott szervezet (akár az integrációban résztvevők által létrehozott gazdasági társaság) az integrátor, mely lényegében egy speciális szolgáltató központ, és az alábbi szolgáltatásokat nyújtja (méltányos térítési díj ellenében):

• eszközbeszerzés (gépek, eszközök, műtrágya, növényvédőszer, üzem- és kenőanyagok, vetőmagok, stb.),
• technikai eszközök (gépek, felszerelések) javítása,• a technológia fejlesztése, illetve fejlett technológiák (eszközök és szakismeret) átadása a gazdaságoknak,
• bizonyos agrotechnikai szolgáltatások nyújtása (növényvédelem, talajvizsgálat) és betakarítási munkák elvégzése (speciális betakarító gépek üzemeltetése),
• termelési szaktanácsadás és szakmai továbbképzés,
• könyvelés és ügyvitel, kötelező adatszolgáltatások, jelentések,• a gazdákat érintő pályázati lehetőségek figyelése, összegyűjtése, pályázatok elkészítése és a pályázatok útjának nyomon követése,
• általában a tárolás, különösen a terménytárolás és elsődleges feldolgozás,
• beruházások szervezése (és üzemeltetése) társulási formában,
• üzleti kapcsolat kiépítése kereskedelmi szervezetekkel-feldolgozókkal.

Zöldség- és gyümölcstermelés. A kertészeti ágazat szereplői szinte kizárólag mikro-, kis- és közepes vállalkozások akik, termelő tevékenységüket önállóan végzik. Szétaprózottságuk, széthúzásuk és az értékesítés területén dúló konkurenciaharc miatt versenyhátrányba kerültek, amit tovább fokozott a kereskedelmi szervezetek nagyfokú koncentrációja.

Az Európai Unió piacszabályozása egyetlen támogatott megoldásként a TÉSZ-ek integráló, piacszervező tevékenységét kínálja. Hazánkban e szervezetek fejlődése lassabb, mint elvárható lenne (a forgalom 20-25 %-a), aminek oka a túlbonyolított EU és hazai szabályozáson, a támogatások (induláskori és jelenlegi) alacsony szintjén túl a feketekereskedelemmel szembeni versenyhátránya (27 % ÁFA!).

A termelők az EU gyakorlata szerint a TÉSZ-eken keresztül jutnak kereskedelmi információkhoz, szervezett, biztos piaci lehetőségekhez, valamint ezek a szervezetek látják el az integrációs feladatokat is, a telepítések előkészítését, az anyag-és eszközbeszerzést, az öntözésszervezést, a tároló-és válogatókapacitások kiépítését.

A reális igények megvalósulásához a termelői szerveződések jelenleginél nagyobb támogatása és a versenytárs országok (Lengyelország) gyakorlatában szereplő, kedvező kamatozású forgóeszközhitel biztosítása szükséges.

Állattenyésztés. A sertés és baromfitartás integrálása lényegében azonos formában lehetséges. Mindkét ágazatban a vállalkozások egy része csak tenyészanyag és hízóalapanyag előállításra szakosodik (ezt a feladatot egy-egy integrátor is elláthatja), a vállalkozások másik része pedig csak hizlalással, illetve csak tojástermeléssel foglalkozik. A hústermelés integrátorai célszerűen az elsődleges feldolgozást (vágás és ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenységek) folytató élelmiszer-feldolgozó vállalkozások (vágóhidak), melyeknél kiépül a vertikum logisztikai háttere (állat- és áruszállítás, hűtés-tárolás). Ezek a feldolgozók az integrációban részt vevő termelők közös tulajdonában lehetnek és olyan nagy méretűek, melyek a továbbfeldolgozóknak és az élelmiszerforgalmazó láncoknak megfelelő partnerei. Hasonló rendszerben működhet a tejtermelés integrálása is, ahol az integrátorok a nagyobb tejfeldolgozók.

Különösen fontos, hogy az egyes vertikumokhoz (hústermelés, tojástermelés) különböző méretű üzemek kapcsolódhassanak, amit a tartási létesítmények modulszerűen illeszkedő és ezáltal bővíthető rendszere tesz lehetővé. Sertés ágazatban például 200 hízóférőhelyes modulok lehetségesek. Egy modul(egység) olyan üzembe telepíthető, mely – környezetvédelmi okokból (trágyaelhelyezés) – legalább 20 hektárnyi mezőgazdasági területtel rendelkezik (tulajdon, vagy tartós bérlet).

A hizlalás és a tojástermelés is jól gépesíthető (szinte automatizálható), az előírt szigorú technológia a gesztor ellenőrzése mellet és szakmai útmutatásai alapján különösebb képzettség nélkül betartható.

A gesztor feladata:

• modulok biztosítása,
• gondoskodás az állategészségügyi ellátásról (állatgyógyszerek és segédanyagok beszerzése),
• hizlalási alapanyag, tenyészanyag és takarmánybeszerzés, vagy annak koordinálása.

Az állam szerepvállalása

Uniós tagország vagyunk, ennek megfelelően az állami szerepvállalás meglehetősen korlátozott, különösen, ami a támogatási lehetőségeket (ha lenne is bőségesen nemzeti forrás) és a piacvédelmet (például élelmiszer behozatal direkt korlátozása) illeti. Az állami lehetőségei azonban nem lebecsülendők:

• Ha a kormány az ügy mögé áll, és ezt megfelelően kommunikálja a gazdák, gazdaságok és a szakmai érdekképviseletek felé, a gazdálkodókat (az egyéni gazdaságokat és a társas vállalkozásokat egyaránt) már önmagában is orientálja.
• Az iskolarendszerű oktatásban a mezőgazdasági szakmák felkarolása indokolt (ösztöndíj lehetőségek, tanulók kollégiumi elhelyezése, a gyakorló oktatás feltételeinek javítása)
• A jogalkotási segítség törvényhozási-, és rendeleti szinteken egyaránt szükséges (indokolatlan szigorítások mellőzése az élelmiszer-feldolgozásban, az állattartásban, a környezetvédelem terén, a lehetőség határain belül a hazai termékek piacvédelme, az államilag támogatott szaktanácsadás ésszerű szabályozása).
• EU forrásokkal támogatott programok megvalósításában, annak ellenére, hogy azokat a Bizottság is jóváhagyta, lehetnek kihasználható lehetőségek. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban, az egyéb úgynevezett Operatív Programokban is jelentős módosítások lehetségesek a megvalósítás fázisában. Konkrétan: az ÚMVP elfogadott intézkedései közötti forrásátcsoportosítás és a pályázati feltételek (jogosultsági kritériumok) megfogalmazásában (az FVM keretében a pályázatokról rendelet intézkedik) el lehet érni, hogy a még fel nem használt fejlesztési forrásokat a vázolt célokra koncentráljuk és meghatározott feltételekhez (integrációban való részvétel) kössük. Ugyanígy a képzésre és szaktanácsadási rendszer működtetésére rendelkezésre álló források is e cél mögé rendelhetők. Más (nem az agrártárcához tartozó) Operatív Programokból is kínálkozik lehetőség, például az infrastruktúra fejlesztésre. Az élelmiszer-feldolgozás támogatásában – az ÚMVP keretén túl – is adódhatnak lehetőségek. Természetesen a 2013 utáni időszakra szóló tervek és programok sokkal több lehetőséget kínálhatnak majd.

Finanszírozás

A finanszírozás, a lehetőségek megteremtése a rendszer legkritikusabb pontja:

• Támogatási lehetőségek. A vidékfejlesztési támogatások keretéből támogatási lehetőséghez a mezőgazdasági termelők (gazdaságok) és az élelmiszer-feldolgozók (korlátozottan, pl. az elsődleges feldolgozásra) juthatnak. Meghatározott fejlesztéseknél az integrátorok (ha jogi személyek) támogatási jogosultsága is megteremthető (pl. tárolók, elsődleges feldolgozók, több gazdaság által használt speciális eszközök, szaporítóanyag előállítás létesítményei).
• Az Állami Fejlesztési Bank hitelnyújtása. A vázolt szerkezeti átrendeződés egy hosszabb folyamat eredménye lehet, és a kapcsolódó fejlesztések jellemzően lassan megtérülő befektetések. Ehhez a gazdálkodóknak, de a kapcsolódó szervezeteknek sincs elegendő tőkéjük. Szükség van hitelekre, de támogatott hitelnyújtásra kereskedelmi bankoknál nincs lehetőség. Az állam bankja nyújthat hosszú futamidejű hiteleket, egyrészt a viszonylag tőkeerős integrátoroknak, másrész a gazdálkodóknak.
• Kereskedelmi bankok részvétele. Azzal is lehet számolni, hogy – korrekt üzleti szabályzás ismeretében – a gazdák, gazdaságok részesedést szereznek az integrátor szervezetekben, és amennyiben az integrátor ezáltal (vagy anélkül is) tőkeerős szervezet, a kereskedelmi bankok feltehetően bekapcsolódnak a finanszírozásba (a folyó finanszírozásba és közös fejlesztések esetén).

Állami szabályozást igénylő agrárstratégiai kérdések

Birtokpolitika. A földtulajdon és a földhasználat jelentős mértékben elválik egymástól. A bérelt mezőgazdasági terület 3 526,61 hektár (60,9%). Ha a földhasználók nagyobb arányban a földtulajdonosok lennének, a bérleti díj nagyrészt az agráriumban maradna és feltételezhetően ott is fektetnék be, ami a mezőgazdaság fejlesztésének elengedhetetlen feltétele. A bérelt föld további bérbe adását tiltani kell. A magánszemélyek tulajdonában lévő földek eladását a bérleti díj adóztatásával lehet ösztönözni. Az állattartó ágazat érdekében az integrált állattartásba bekapcsolódó családi vállalkozások mezőgazdasági földbérlését és -vásárlását az optimális méretű állattartás trágyahozamához szükséges mértékben támogatni kell. Hasonlóan a társas vállalkozások földvásárlását is akkor, ha a gazdasági tevékenységek között igazoltan nagy létszámú állattartási profil is megtalálható és annak meghatározott idejű fenntartását vállalják. Azonban egyrészt 2014-ig a földtulajdonosok kivárnak, másrészt a földhasználók keresletét fizetőképességük korlátozza. A saját tőke hiányát csak a banki hitelezés felfutása pótolhatná, ami jelzálogfedezet mellett reális elvárás is lehet. Az állami tulajdonú mezőgazdasági földek eladása nem indokolt. Számottevő élőmunka-, azon belül szakképzetlen élőmunkaigényt biztosíthat a kertészeti ágazatban a zöldség- és gyümölcstermelés bővítése. Ennek érdekében az állami földalap földrajzi elhelyezkedésétől függően a kertészeti célú hosszabb távú bérlést támogatni kell. A mezőgazdasági földterület aprózódását az örökösödés szabályozásával meg kell akadályozni.

Az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ja. Az Európai Unió tagországainak nagy többségében az élelmiszerek ÁFA-kulcsai jelentős mértékben alacsonyabbak, mint Magyarországon (míg az élelmiszer-ÁFA az  EU 27 átlaga nem éri el a 10%-ot, addig hazánkban 18%). Az élelmiszereknél, azon belül az alapvető élelmiszereknél az ÁFA-csökkentés mellett több érvet lehet felsorolni:

• a feketegazdaság visszaszorítása szigorú ellenőrzéssel sem megvalósítható, ha a magasabb ÁFA-kulcs nagymértékű ösztönzést ad az ÁFA-csalásra; a számla nélküli értékesítés különösen hatékony rövid idő alatt értékesítendő élelmiszereknél (tőkehús, kenyér és egyéb pékáruk, zöldség és gyümölcs);
• a hazai termelésű élelmiszerek versenyképessége az importtermékekkel szemben javulna;
• a hazai termékek eladhatóságának növekedése lehetővé teszi a hazai termelés bővítését, ami viszont kedvező a foglalkoztatottságra.

Figyelembe véve a jogi korlátokat (csak három kulcs lehet), a költségvetési bevételi korlátot (az adóbevétel csökkenése a hiányt nem növelheti), a többlépcsős élelmiszer ÁFA-kulcs csökkentés indokolt lehet.

(Origo, 2012)