A nemzetgazdaság teljesítményét a közgazdaságtan régóta igyekszik mérni, de a mérési eredmény valódiságáról kezdettől fogva eltérőek a vélemények. Sem arról, amit mérni kellene, sem arról, ahogyan mérni lehet, nem volt, és ma sincs egységes álláspont. A statisztikai hivatalok a politika, a gazdaságpolitika, a média, az értő nagyközönség számára évtizedek óta rendszeresen közlik a gazdasági tevékenységből származó javak és szolgáltatások pénzben kifejezett mértékét, a bruttó hazai terméket (GDP) vagy a bruttó nemzeti terméket (GNP).

Mindaddig az esztétikai és hazafias szempontokon túl nem volt jelentős egy-egy ország GDP-változásának éves indexe vagy az egy főre jutó GDP-szintje, amíg nemzetközi intézményi és piaci döntések nem kötődtek hozzá. 1948-tól a Világbank, 1960-tól a Világbankhoz kapcsolódó Nemzetközi Fejlesztési Társaság egy előre meghirdetett egy főre jutó GDP-t el nem érő tagországok nagyberuházásainak finanszírozásához nyújtott hosszú lejáratú kölcsönöket. 1993. november 1-től lépett hatályba a maastricht-i szerződés: az Európai Unióban az államháztartás folyó deficitje a GDP 3%-át, a bruttó államadósság pedig a GDP 60%-át nem haladhatja meg.

A GDP-nek az alapvető hibája nem csak az, hogy mit nem tartalmaz (a lakosság hangulatát, a nők szépségét, a férfiak fizikai erejét, a nők és a férfiak elégedettségét), mert nem „boldogságindexnek” szánjuk, hanem az is, amit tartalmaz.

Az ellenvetések két irányúak, az egyik mit kellene, a másik mit nem kellene tartalmaznia. Amit kellene, azt röviden és teljeskörűen rögzíteni lehet:

• a társadalom és a gazdaság alapegységei a háztartások (családi gazdaságok), amelyeken belül a végzett munka eredménye, ha azt nem alkalmazott teljesíti, nem része a GDP-nek;
• a szabadidős és a civil kezdeményezésű tevékenységek a GDP nagyságára nem hatnak.

Amit nem kellene tartalmaznia. A fejlett világ nagyhatalma (USA) és a feltörekvő státuszú Oroszország mellett több fejlett „közép- és kishatalom” termelési szerkezetébe beékelődött a fegyver és a katonai jellegű termékek (késztermékek és alkatrészek) gyártása, ami elsősorban – nem meglepő módon – nem az ország védelmét szolgálja, hanem a világpiac importigényét elégíti ki. Az Európai Unió több országa is ide sorolható (Franciaország, Németország, Svédország), ami már nem elhanyagolható kérdés a tagországok GDP-arányos államháztartási hiány és államadósság szabályozásánál sem.

Az ún. kollektív biztonságra hivatkozva a GDP növelhető, illetve az elért magasabb szinten  tartható:

• Többéves helyi háborúban való részvételnél (Vietnam, Bosznia, Afganisztán, Irak, Szíria) a fegyverek, a lőszer, a szárazföldi, légi, vízi katonai járművek gyors amortizációja folyamatos pótlást igényel.
• A helyi háborúkhoz „exportált” katonák, az őket kiszolgáló személyzet bére, ruházati és élelmiszer-fogyasztása extrafinanszírozást igényel.
• Helyi katonai összecsapásoknál általában mindkét oldal „fegyvervásárlásait” más-más országokból importálták és termelték.
• A folyamatos háborús fenyegetettséggel indokolt felkészülést folyamatos fegyverkezés kíséri (Izrael, Palesztina, Irán, Szaúd-Arábia).
• Katonai célú a rendkívül magas költségű űrkutatás.
• A hidegháborús állapot fenntartása kiemelkedően magas költségű folyamatos katonai fejlesztéseket igényel.

A felsorolás folytatható: kábítószer-termelés, -szállítás, -forgalmazás, prostitúció. Egy-egy országon belül a közbiztonság romlásával együtt jár a belső védelmi költségek növekedése (börtön, több rendőr). Pénzintézeteket, mi több cipőboltot, drogériát több biztonsági őr, a mezőgazdasági termést és eszközt több mezőőr védi. Egyszerű számításokkal igazolható, elsősorban a „nagy országok” éves GDP-jének nem elhanyagolható hányada az emberiség irtásához, veszélyeztetéséhez szolgáló termelésből és szolgáltatásból adódik amit, mint az ország gazdasági teljesítményének pozitív hozadékát számba venni több mint képmutatás. Mindehhez társul a jövő generációit veszélyeztető természeti rablógazdálkodás, természetpusztítás és -szennyezés.

A GDP növelésének két természetes korlátja a rendelkezésre álló termelési tényezők szintje, valamint a fizetőképes kereslet. A fogyasztás volumene és a rendelkezésre álló jövedelem fogyasztási hitelekkel növelhető, de ahhoz, hogy az ne csak egyszeri vagy többszöri, hanem folyamatos legyen, a fogyasztási hitelállomány folytonos emelkedése szükséges (a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság rendkívül élesen ellentmondott ennek az iránynak.)

A fejlett világban az USA az egyetlen ország, ahol az államadósság növekedésének lényegében felső korlátja nem volt. Japán nemzeti sajátossága, hogy a belföldi lakossági megtakarítás „korlátlan” finanszírozási forrás, ezért a külföldi tőkepiac az államadósság növekedésében gyenge akadály. A jelentős gazdasági potenciállal rendelkező feltörekvő országokban (Kína, Oroszország, India, Brazília) a nyilvánosság, az áttekinthetőség hiánya a valós állapotot és folyamatokat elhomályosíthatja, de ha azonnal nem is, a piac nem túl hosszú idő után reagál és bünteti a csalást.

***

On the interpretation of GDP

Economists have long been trying to measure the performance of the national economy, but the validity of the results have always been debated. There is (or can be) no general agreement on what to measure, and how. For decades, statistical offices have regularly informed politicians, economic policy-makers, the media and the well-informed public about the value of the goods and services produced by the economy; this is expressed by the gross domestic product (GDP) or the gross national product (GNP).

The annual index showing a country’s GDP change or per capita GDP had no significance, apart from aesthetical and patriotic considerations, until the market and international institutions started to make decisions based on them. In 1948, the World Bank limited the provision of long-term loans for large investments to those countries where the per capita GDP was below a pre-determined level. The International Development Association, an entity connected to the World Bank, followed suit in 1960. According to the Maastricht treaty that took effect on 1 November 1993, the current deficit of public finances in the countries of the European Union must not exceed 3% of GDP, while the gross public debt must not be higher than 60% of GDP.

The fundamental flaw of GDP is not only what is omitted from it (such as the mood of the population, the beauty of women, the physical strength of men, and the satisfaction level of both sexes); it is not intended to be a happiness index. The problem is also about what is included.

The criticism is related both to the factors that GDP should contain, and what it should not contain. What should be expressed by it can be listed briefly but comprehensively:

• Households (families) constitute the basic building blocks of society and the economy; the output of work done within these entities is currently not expressed in GDP, unless the work is performed by an employee;
• Work performed in leisure time or initiated by civil organizations does not affect GDP.  

What GDP should not contain is the following. The manufacturing of weapons and military products (parts and finished goods) has been incorporated in the production structure of the USA as the largest power of the developed world, Russia (classified as an emerging country), as well as several developed mid-sized and small powers. Unsurprisingly, these products do not primarily serve the manufacturing country’s defense but satisfy the import needs of the global market. Several countries of the European Union are engaged in this practice (France, Germany, Sweden), and the issue is not negligible in the regulation of GDP-proportionate deficits and public debts.

GDP can be increased or kept at a higher level on the grounds of what is called collective security:

• In local wars lasting for several years (such as in Vietnam, Bosnia, Afghanistan, Iraq or Syria), rapidly depreciating weapons, ammunition as well as land vehicles, aircraft and ships require continuous replacement.
• Additional funding is required to pay wages to “exported” soldiers and service personnel, and to finance their clothing and food.
• In local clashes, the two sides’ weapons are usually made in and imported from different countries.
• A constant threat of war causes continuous preparations and armament (Israel, Palestine, Iran, Saudi Arabia).
• Extraordinary expenses of space research for military purposes.
• Maintaining the cold war necessitates continuous military development, which is extraordinarily expensive. 

And the list goes on: drug production, transport, and sales; prostitution. The deterioration of a country’s public safety results in higher internal defense costs (prisons, more policemen). More security guards are needed to protect financial institutions and even shoe shops and drugstores, as well as agricultural produce and assets. It is easy to calculate that a considerable part of large countries’ GDP comes from the production of goods intended for killing or endangering people; it is more than hypocritical to include this in the country’s positive economic performance. And there are issues related to the exploitation and destruction of natural resources, as well as pollution, all of which endanger future generations.

There are two natural limitations to GDP growth: the availability of production factors, and solvent demand. Consumption and disposable income can be spurred with loans, but this can only be a continuous phenomenon if the volume of consumer loans increases steadily. (The financial crisis that started in 2008 exerted a very strong opposite effect.)

The USA is the only country in the developed world where the increase in public debt has been essentially unlimited. It is Japan’s specific feature that domestic household savings constitute an “unlimited” funding source, so the foreign capital market does not limit the growth of public debt much. In emerging countries of significant economic potential (China, Russia, India, Brazil), the lack of publicity and transparency may conceal the real situation and processes, but the market reacts to this and punishes fraud, if not immediately, then not much later.