(Társszerő: Pásztor Sára) Szita János a Közgazdasági Szemle 1978. évi 7–8. számában megjelent vitaindító cikkében „a külgazdasági kapcsolatok intenzitása” kifejezéssel él, hozzászólásunkban mi viszont célszerűbbnek tartjuk a „gazdasági nyitottság” fogalom használatát.
A gazdaság nyitottsági fokának mérésére jelenleg alkalmazott mérce
Közgazdasági gyakorlatunk a nyitottság mértékének jellemzésére az éves exportforgalom és az ugyanazon évben megtermelt nemzeti jövedelem hányadosát használja. Mivel a nemzeti jövedelem folyó forintban kifejezett érték, az éves exportot árszorzós forintra kell átszámolni, mégpedig külön forintosítva a szocialista exportot és a dollár elszámolású exportot. A mutató tehát:
| export (árszorzós forintban) |
| adott évben termelt nemzeti jövedelem (folyó forintban) |
Ez a mutató nem a legalkalmasabb a gazdaság nyitottságának a kifejezésére. A számláló és a nevező ugyanis nem azonos dimenziójú, az egyik bruttó, a másik nettó érték.
Az említett mutató nem csupán az elmélet tisztaságának az igényéből fakadóan kifogásolható (bár úgy gondoljuk, hogy elsődlegesen ezt kell hangsúlyozni), hanem praktikus okok miatt is. A gyakorlat számára is fontos lehet a nyitott (és a zárt) gazdaság fogalmának meghatározása, valamint annak megállapítása, hogy elméletileg mit jelent az abszolút zárt gazdaság (a nyitottság minimuma) és az abszolút nyitott gazdaság (a nyitottság maximuma), a két szélső érték között hol helyezkedik el például a magyar gazdaság. Ezekre a kérdésekre csak határozott dimenziójú mutató alkalmazásával lehet válaszolni.
A gazdasági nyitottság szokásos mércéjéről – ha más megközelítésben és más célból is – már korábban megjelentek bíráló tanulmányok. Augustinovics Mária a magyar gazdaság nyitottságát vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy: „…az általában használatos mutató némileg túlozza a külkereskedelem szerepét a magyar gazdasági struktúra alakulásában”, továbbá, „a nemzetközi csere és a gazdasági szerkezet kölcsönhatása gyengébb, a magyar gazdaság – és ezen belül különösen a fogyasztás – kevésbé külkereskedelemre orientált, mint ezt a külkereskedelmi forgalom adott volumene jelzi vagy indokolja”. (Augustinovics, 1968, 41. o.)
Augustinovics véleményében is érződik, Kovács Gyula tanulmányában már kifejezett hangsúlyt kap az export/nemzeti jövedelem mutatóval szemben az az érv, hogy a valóságos helyzethez képest eltúlozza a külkereskedelem szerepét. Nemzetközi összehasonlítás szempontjából éppen ezért viszonyítási alapként vagy a hozzáadott értéket, vagy a nettó nemzeti termelés alkalmazását tartja indokoltnak. „Ezek alapján a magyar külkereskedelem gazdaságunkban betöltött szerepe már nem tetszik olyan kiemelkedően nagynak. Ha az export végtermékben vagy a végső felhasználásban való részesedését mérjük, akkor is erre a következtetésre jutunk.” (Kovács, 1976)
„A gazdasági nyitottság és az exportkoncentráció néhány összefüggéséről” (Pásztor, 1977) című tanulmányában e cikk szerzőinek egyike határozottan elvetette az export/nemzeti jövedelem mutatót mint a gazdasági nyitottság mércéjét, azzal az indokkal, hogy az legfeljebb a nyitottság egy országbeli változásának vagy több ország összehasonlító rangsorának a megközelítésére alkalmas, de alkalmatlan egy-egy ország gazdasági nyitottsági állapotának meghatározására.
Szintén az export/nemzeti jövedelem mutatónak a közgazdasági értelmezhetőségét vitatja Kozma Ferenc, s egyben az export/nemzeti jövedelem mutató helyett ún. közgazdaságilag alkalmas mutatót javasol, amely megegyezik a vitaindító cikk javaslatával: „A köznapi gyakorlatban a népgazdaság külkapcsolatainak intenzitását a nemzeti jövedelem exporthányadával szoktuk kifejezni… Ez a mutató azonban közgazdaságilag nem értelmezhető, mivel az exportált áruvolumen bruttó, a nemzeti jövedelem pedig nettó kategória. Ugyancsak nem értelmezhető a társadalmi össztermék vagy a belföldön rendelkezésre álló hazai eredetű források exporthányada sem, mivel az export halmozatlan árutömeg, a nevezőben szereplő termékvolumen pedig halmozott módon kerül beszámításra. Az egyetlen, népgazdasági szintű teljesítményaggregátum, amelynek százalékában az export helyesen kifejezhető, a végső felhasználás, vagyis az a terméktömeg, amely egy év alatt a népgazdaságon belül képződik, és/vagy fogyasztásra, vagy készletképzésre, vagy beruházásra, vagy pedig külföldi eladásra fordítódik.” (Kozma, 1976, 847. o.)
A gazdasági nyitottság mérésének lehetséges mutatói
A gazdasági nyitottság különböző mutatókkal jellemezhető, és az egyes mutatók különböző elnevezéssel jelölhetők. Így például Perroux (1972, 38–41. o.) a következő mutatókat használja:
| a) külkereskedelmi együtthatók: | export + import |
| bruttó nemzeti termék |
| b) export együtthatók: | export |
| nemzeti jövedelem |
| c) import együtthatók: | import |
| nemzeti jövedelem |
| d) export globális együtthatója: | export |
| bruttó nemzeti termék |
| e) import globális együtthatója: | import |
| bruttó nemzeti termék |
| és megnevezés nélkül használja az | export |
| hozzáadott termék | |
hányadost is (például „…az ipari szektor hozzáadott értékének 18 százaléka megy exportra”). A mutatót annak bizonyítására alkalmazza, hogy „Az ipar kivételes szerepet játszik az exportban és az utóbbinak abban a képességében, hogy – magával ragadja a nemzeti terméket és – hatást gyakoroljon más nemzetgazdaságokra is.”
Egyetértünk abban is a vitaindító cikk szerzőjével, hogy a tervezési és elemzési munkában nem egy, hanem több mutatóból álló komplex mutatószámrendszerrel kell dolgozni, viszont jobban hangsúlyozandónak tartjuk, hogy a gazdasági nyitottság fogalmát – mint objektív közgazdasági kategóriát – egyértelműbbé és ezzel könnyebben felhasználhatóvá tesszük, ha elsődlegesen egy alapmutatóval mérjük.
Az alapmutató meghatározásakor célszerű az eddig használt export/nemzeti jövedelem hányadosból kiindulni, s a benne levő torzító tényezőket úgy kiszűrni, hogy végül is határozott dimenziójú hányadoshoz jussunk el.
a) Az exportot meg kell tisztítani a holt munka értékétől. Ebben az esetben a hányados azt mutatja, hogy egységnyi megtermelt nemzeti jövedelem mekkora hányada cserélődik ki a külkereskedelemben (amely rövid távon csak akkor igaz, ha a külkereskedelmi mérleg egyensúlyban van).
b) Az éves exportot az éves társadalmi termékhez viszonyítjuk. Ezzel kizárjuk az elméleti ellentmondást, de beleviszünk egy torzító tényezőt, mégpedig a halmozódás térbeli (országonként) és időbeli (kooperációs kapcsolatok változása miatt) eltérő mértékét.
c) Az éves exportot az éves bruttó hazai termékhez viszonyítjuk. A társadalmi termék számbavételével szemben a bruttó hazai termék kiküszöböli az anyagok többszörös beszámítását és a kooperációs változások hatását. Azt mutatja, hogy az éves termelés eredményeként milyen mennyiségben állítottunk elő további feldolgozásra nem kerülő, azaz végső felhasználásra alkalmas javakat.
A gazdasági nyitottság mérésének legalkalmasabb mutatója
Szita János vitaindító cikkében elveti az export/nemzeti jövedelem mutatót azzal a reális indokkal, hogy „A szóban forgó tört számlálójában ugyanis bruttó érték foglal helyet (c+v+m), a nevezőben pedig nettó érték (v+m). Kettőjük összevetése ezért eleve nagyobb számot ad, mint akár két nettó érték összevetése.” (Szita, 1978, 773. o.)
Majd ugyanazon indokkal az export/bruttó hazai termék mutatót sem tartja elfogadhatónak: „Ezen az sem segít, ha az exportot nem a nemzeti jövedelemhez, hanem a BHT-hoz viszonyítjuk. Az amortizációval növelt nettó termék ugyanis szintén anyag nélküli termékértéket képvisel, míg az exportált áruk értékében a felhasznált anyagok értéke is benne foglaltatik… A legfőbb probléma azonban itt is az, hogy a BHT, csakúgy mint a nemzeti jövedelem, lényegében anyag nélküli hozzáadott értékösszeget képvisel és ezért nem helyes az összevetése az export teljes értékével. Ezért az exportnak a bruttó hazai termékhez való viszonyítása szintén két olyan érték összevetése, amelyeknek nincs szervesen közük egymáshoz.” (uo. 773. o.).
A vitaindító cikk szerzője szerint a legalkalmasabb mutató más módon képezhető: „Erre a célra olyan mutató alkalmas, amely az exportot a népgazdasági – halmozás nélküli – bruttó termeléshez viszonyítja. Az ÁKM-ben, illetve a népgazdasági mérlegrendszerben ilyen viszonyítási alap lehet a végső felhasználás… A végső felhasználás az újratermelési folyamat azon materiális eredményeinek árösszege, amely az év folyamán végzett munka termékeinek értékét összegezi, azon termékekét, amelyek akár mint fogyasztási cikkek, akár mint beruházási javak felhasználásra kerülnek.” (uo. 774–775. o.)
A vitaindító cikk véleményével ellentétes saját felfogásunk, mert úgy véljük, hogy az export/bruttó hazai termék mutató (legalábbis alapjaiban) alkalmas a gazdaság nyitottságának mércéjéül. Mert állításunk ellentétes Szita János véleményével, így – természetszerűleg – érveink egyben ellenérvek a vitaindító cikkre.
- Szita János szerint a bruttó hazai termék, tehát az amortizációval növelt nettó hazai termék – hasonlóan a nemzeti jövedelemhez – szintén anyag nélküli termékértéket képvisel, s mert az exportált áruk értékében a felhasznált anyagok értéke is benne van, az export/bruttó hazai termék hányados nem értelmezhető mutató. Véleményünk szerint a bruttó hazai termékben „benne van” az anyag. Időben visszafelé haladva a c is jövedelemre, azaz (v+m)-re bomlik. Így a c+v+m leírható úgy, mint (v+m)+(v+m+c)= (v+m)+ (v+m)+ (v+m+c)= =(v+m)+(v+m)+(v+m)+(v+m+c), és a c(v+m)-re való felbontása mindaddig folytatódik, míg a c helyett (v+m) nem írható. Ez a végső pont lényegében a tágan értelmezett nyersanyagtermelés. No de, egyrészt a c értékösszeg felbontható a munkatárgy és a munkaeszköz értékére, másrészt az újratermelés méretét jellemző mutatók, így a bruttó hazai termék is egy meghatározott időtartamra, általában egy évre értelmezhető. Mivel a munkatárgy értéke (például nyersanyagé) egy termelési ciklusban, a munkaeszközöké (például gépeké) több termelési ciklusban megy át az új termék értékébe, továbbá a termelési ciklusok időtartama általában kisebb, mint egy év, ezért egy évben a munkatárgy értéke mindenkor visszavezetődik (v+m)-re, a munkaeszközök bruttó értéke nem, hanem csak az időszakban amortizálódott hányad jelenik meg mint a hozzáadott érték része.[2] Így tehát a bruttó hazai termék (v+m)+amortizáció, ami nem más, mint az adott évben kitermelt nyersanyagok teljes értékének, az ezekből előállított termékek gyártása, szállítása és értékesítése során bekövetkezett értéknövekedésnek (hozzáadott értéknek) az összege. Az ezekből a használati értékekből álló bruttó hazai termék egyik része kerül végső felhasználásra, a másik része exportra, így az export/bruttó hazai termék hányados a külkereskedelmi forgalmon keresztüli kicserélődést, azaz a népgazdaság világpiaci nyitottságának mértékét mutatja.
Erdős Péter ismerteti Kalecki népgazdasági mérlegeit, amelyeknek tartalma világosan mutatja, hogy a bruttó hazai termék nem lehet anyagmentes mutató (Kalecki a GDP helyett GNP-t használ, de itt a különbség lényegtelen). (Erdős, 1976, 437. o.)
| Bruttó profit az (egyenes) adókkal csökkentve Bérek és fizetések az (egyenes) adókkal csökkentve Adók (egyenes és közvetett adók) | Bruttó beruházás Exporttöbblet Az állam kiadásai árukra és szolgáltatásokra Tőkések fogyasztása munkások fogyasztása |
| GNP | GNP |
| Ugyanilyen tartalmúak a magyar statisztikai gyakorlatban használatos mérlegek is, mint például a következő (Drechsler, 1975, 65. o.): | |
| Források | Felhasználás |
| Munkavállalók jövedelmei Működési eredmény Állóeszközök értékcsökkenési leírása Közvetett adók Mínusz szubvenciók | Háztartások végső fogyasztása Háztartásokat szolgáló nem profitra termelő intézmények (például egyház) végső fogyasztása Közigazgatás végső fogyasztása Forgóeszközök állományváltozása Állóeszközök bruttó állományváltozása termékek és szolgáltatások exportja Mínusz termékek és szolgáltatások importja |
Bruttó hazai termék Bruttó hazai termék
- Az export/végső felhasználás hányados szerintünk nem a legalkalmasabb a gazdasági nyitottság jellemzésére. Ennek oka lényegében az, hogy a végső felhasználásban a teljes külkereskedelmi forgalom megjelenik, az import a végső felhasználásra kerülő javak termelésének szükséges előfeltételeként, az export pedig a végső felhasználás részeként. Az éves termelésbe beépülő import normális körülmények között éves szinten exporttal ellentételeződik. A kicserélődést éppen az export és import termékösszetételének eltérése mutatja. A gazdasági nyitottság mutatója a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel mértékét éppen a külkereskedelmi kicserélődés relatív nagyságával jellemzi. (A vitaindító cikk is első helyen fogalmazza meg ezt a követelményt.) A kicserélődés valóságos arányát az export/bruttó hazai termék mutató tükrözheti, és nem az export/bruttó hazai termék + import mutató. A külkereskedelmi kicserélődés kétféleképpen értelmezhető: milyen források eredményeként képződik az éves termelés, ekkor a források között külön az import jelenik meg, de a források implicite tartalmazzák az exportoldalt is, a felhasználás során az export hangsúlyozódik külön, de a felhasználások implicite tartalmazzák az importoldalt is.
- A bruttó hazai termék (GDP) az ún. SNA-ban alkalmazott termelési mutatószám. A magyar statisztikai gyakorlat a GDP-hez hasonló félnettó mutatószámként a hozzáadott érték és az anyagmentes termelés elnevezést használja, az előbbit az anyagi termelés és a szolgáltatások együttes, az utóbbit csak az anyagi termelés körére vonatkoztatva.
Teljes mértékben egyetértünk Dreschler Lászlóval (1978) abban, hogy mind a közgazdasági irodalomban, mind a széles körű publicitásban törekedni kell a KSH 1968-ban kidolgozott népgazdasági mérlegrendszer mutatószámainak (azok elnevezéseinek) az egységes használatára. Ennek érdekében – úgy érezzük – nem sokat teszünk a gyakorlatban, inkább csak ismétlődő elvi állásfoglalások hangzanak el. Állításunk igazolására csupán két – a folyó vitát is érintő – tényt emelünk ki.
Vitacikkünkben kénytelenek voltunk a bruttó hazai termék elnevezést használni, mert a vitaindító cikk az export/bruttó hazai termék mutatót nem tartja – véleményünkkel ellentétben – elfogadhatónak, noha az 1968-as KSH mérlegrendszer szerint az ún. félnettó mutatószám elnevezése az anyagi + nem anyagi szférában a hozzáadott érték, az anyagi szférában egységes elnevezés még nincs, Dreschler László az „anyagmentes termelés”-t javasolja. Ugyancsak a „bruttó hazai termék” elnevezést használja vitacikkében Szegvári Iván (1979) is.
Korábban idéztünk Dreschler László Közgazdaságtudományi Egyetemen kiadott jegyzetéből, ahol szintén a „bruttó hazai termék” kategória használatos. E jegyzet pillanatnyilag is tananyag, tehát az egyetemi hallgatók jelentős része ezt, vagy ezt is megtanulja, ami után természetes, hogy ezt az elnevezést vagy rosszabb esetben ezt is használják.
Szintén egyetértünk Dreschler Lászlóval abban is, hogy törekedni kell más típusú mérlegrendszerekhez való kapcsolódásra, továbbá arra, hogy lehetőség szerint az elnevezés köznapi értelmezés szerint is fedje a közgazdasági tartalmat. Ebből ered az a véleményünk, hogy az anyagi szférában értelmezett félnettó (v+m+amortizáció) mutatószámot „anyagmentes termelés”-nek nevezni nem szerencsés. Félreérthető, mert az elnevezés azt sugallja, hogy nincs benne az éves anyagtermelés, holott csak annak halmozódását zárja ki (lényegében ugyanezt vitatjuk Szita János cikkében elvetett export/bruttó hazai termék mutatóban). Ha a társadalmi végtermék fogalmába a statisztikusok beleértik az importanyag-felhasználást is (erről a KSH-ban folytatott személyes konzultációkból tudunk és ezt erősítette meg Dreschler László is vitacikkében), akkor javasolhatónak tartjuk a „nemzeti végtermék” elnevezést.
A „félnettó mutatószám” elnevezés helyett kifejezőbbnek tartjuk a „fázisszintű nettó mutatószám” fogalmát. Vitattuk Szita János felfogását, vitatjuk – ugyanazon érvek alapján – Dreschler László egyetértését, miszerint az export/végső felhasználás mutató alkalmas leginkább a külkereskedelmi kapcsolatok intenzitásának mérése. Megjegyezzük, ha a végső felhasználást mint viszonyítási alapot elfogadnánk, akkor Szita János véleményével értenénk egyet: a hozzáadott érték szerinti végső felhasználás (hozzáadott érték + import) a helyes viszonyítási alap, szemben Dreschler László javasolta nemzeti jövedelem szintű végső felhasználási mutatóval (nemzeti jövedelem + import).
Az export/bruttó hazai termék mutató korrekciójáról
Elméleti szempontból teljesen egyetértünk Szegvári Iván véleményével. Az export/bruttó hazai termék mutató csak akkor „tiszta” mutató, ha feltételezzük, hogy az exportnak nincs importtartalma. Ha van, akkor mind a közvetlen reexport, mind a közvetett – a termelési folyamaton keresztülment – exporthányad hiányzik a bruttó hazai termékből, tehát a kicserélődés pontos mértékének a meghatározásához a közvetlen és a közvetett importtartalommal korrigálni kell. Egyik lehetőség Szegvári Iván javaslata: az export és az export importtartalmának a különbségét (a nettó exportot) kell a bruttó hazai termékhez viszonyítani. De kínálkozik egy másik lehetőség is (amelyik Szita János javaslatához közelít, de attól tartalmilag különbözik): az exportot a bruttó hazai termék és az export importtartalmának összegéhez viszonyítjuk. A két megoldás elvileg azonos értékű, de eltérő eredményt ad, ezért indokolt mindkettőt figyelembe venni.
Annak ellenére, hogy elméletileg egyetértünk Szegvári Ivánnal, gyakorlati okokból mégis csak az export/bruttó hazai termék mutató propagálását javasoljuk. Ennek oka, hogy az export közvetett importtartalmát jelenleg – az ismert okok miatt – megkülönbözhetetlennek tartjuk, közelítésre nincs állandó lehetőség, mert ÁKM-et jelentős fáziskéséssel és nem folyamatosan adnak ki, s ezek is jelentős torzítást tartalmaznak az ágazati homogenitás feltételezése miatt. A láthatatlan export teljes importtartalmának meghatározásakor még nagyobb nehézséggel kellene szembenéznünk, s a nagyszámú feltételezés a számítás pontosságát eleve megkérdőjelezné.
Az export/bruttó hazai termék mutató meghatározása több kisebb jelentőségű kérdést felvet, amelyeknek megválaszolása nem egyértelmű, s ezért is a számított mutató csak elfogadhatóan közelíti a reális mértéket.
Pontatlanságot eredményez a többi között:
- a készletfelhalmozás és a befejezetlen beruházások állománynövekedésének figyelembevételénél adódó eltérő lehetőség,
- az amortizációs hányadban lehetséges halmozódás,
- térbeli és időbeli összehasonlításnál okozhat pontatlanságot az eltérő vagy változó rendszer, a számításhoz figyelembe vett valutaárfolyam stb.
Jogos lehet az az igény, hogy az export/bruttó hazai termék „szűkebb” mutatója mellett „tágabban” értelmezett, a népgazdaság külgazdasági orientációját hívebben kifejező mutatót is számítsunk. E „tágabb” mutatóban az áruexportot a fizetési mérleg ún. láthatatlan tételeivel kell megnövelni, s mert így az export a szolgáltatásokat is tartalmazza, az összehasonlíthatóság megköveteli, hogy a hozzáadott érték legyen a viszonyítási alap. Így tehát a mutató: export + láthatatlan export/hozzáadott érték. Az export + láthatatlan export/hozzáadott érték mutató közelíti, az export + láthatatlan export – teljes export importtartalma/hozzáadott érték (vagy az export + láthatatlan export/hozzáadott érték + teljes export importtartalma) mutató pontosan kifejezi a gazdasági nyitottság mértékét, de csak kizárólag a nemzetközi fizetési mérleg folyó tételei vonatkozásában. A gazdasági nyitottság teljes mérése igényli – ezért a továbbiakban erre törekedni kell – a számbavétel kiterjesztését például az adósságállomány, a tőkemozgás stb. szférájára is.
[1] In: Közgazdasági Szemle, 1979. 3. szám
[2] Amennyiben például 1 év helyett 10 év lenne a termelési mutatók értékelésének alapperiódusa, és feltesszük, hogy az állóeszközök teljes leírásának az időtartama 10 évnél kisebb, akkor a bruttó hazai termék megegyezne a szocialista országok statisztikáiban használt nemzeti jövedelem kategóriáival.