Új munkahelyek teremthetők

Új munkahelyek teremthetők – régiek bővíthetők – a munkaidő csökkenthető

Az automatizálás és robotizáció hatására a munkahelyek megszűnése feltételezhetően nem egyenletesen, kis mértékben változó folyamat, hanem kisebb-nagyobb ugrásokkal jellemezhető átalakulás. Egyaránt érinti a versenyszférát és az állami szektort is, minden bizonnyal az előbbit abszolút mértékben jelentősebben.

Új munkahelyek teremtése, régiek bővítése (bővülése) elkerülhetetlen kényszer és lehetőség is. A hagyományos foglalkoztatottság drasztikus csökkenése az egyén lelki megrázkódtatása mellett a családi jövedelem megszűnését, jobb esetben jelentős csökkenését okozza. A széleskörű jövedelemkiesés kompenzálására felvetődik az ún. alapjövedelem bevezetésének a szükségessége. Elméletben a lehetőség felvethető, a gyakorlatban azonban nem alkalmazható (Lásd: …. oldal).

Nem lehet meglepő, hogy az új munkahelyek és a régiek többlet munkaerő igénye az állami szektort terheli. Szó szerint terheli, mert számos olyan tevékenység elképzelhető, amely állami finanszírozású feladat, bár az üzemeltetés a versenyszférába kiszervezhető. A versenyszférában nem, vagy csupán csekély mértékben, az államháztartásban (az állami finanszírozású munkahelyeken) a napi és a heti munkaidő csökkentésével is az alkalmazottak létszáma növelhető.

***

Creating new jobs and extending old ones– Labour hours can be decreased

The disappearance of jobs due to automation and robotization will presumably not be a steady and slow process but a transformation progressing in fits and starts. It will affect both the private and the public sector, but the impact on the former will probably be bigger in absolute terms.

Creating new jobs and extending new ones are inevitably necessary, and they also present opportunities. A drastic decrease in conventional employment causes psychological shocks to individuals, and also results in the disappearance or at least significant decrease of family incomes. In order to compensate for the wide-ranging loss of income, the idea of a so-called universal basic income has been raised. This option can be theoretically discussed but it is impossible to implement in practice.

Not surprisingly, the need for new jobs and the expansion of existing jobs burden the public sector. This is indeed a burden because there are several activities that are financed by the state, even though they can be outsourced to the private sector. The number of employees can be increased in the system of public finances (i.e. in publicly financed jobs) by decreasing the daily and weekly work time. This, however, cannot be realized in the private sector, or the possibility is very limited.